Kedves Barátaim a művészet szeretetében! engedjétek meg, hogy egy Tóth Maya verssel kezdjem, ami igen jól jellemzi őt.
Fény és árnyék
Vagyok, aki vagyok,
állat az emberben,
Ember az Istenben,
Isten az emberben,
Vagyok a világ közepe,
És legkisebb porszeme,
Vagyok fény és árnyék,
Ugyanaz és másképp,
vagyok önző tudat
egy esendő testtel,
vagyok hibát halmozó
szeretet-csomag,
ki járja az utat…
és vagyok, aki vagyok,
talán valaki vagyok.
Kedves Barátaim! Ennek a valakinek, H. Tóth Mayának a kiállítását ezennel megnyitom. Elnézést kérek, hogy másodszor ezzel kezdem - megnyitómat, amivel befejezni szoktuk egy kiállítás megnyitását, de ennek Lengyel Géza, a Tamási Lajos Olvasó Munkásklub költő tanára az oka, mert minap szóvá tette, hogy észrevette, a megnyitókon a nagyérdemű nem mindenegyes tagja nézi meg a kiállítás képeit, vagy felületesen átrohan a termen, termeken. Nos, engedjék meg, hogy azt tanácsoljam, H. Tóth Maya kiállított képeit nézzék meg figyelmesen, és ahogy Márai ajánlja a könyvek olvasása kapcsán, legalább annyi figyelemmel, odaadással, mint ahogy a művésznő alkotta őket. Művésznőt írtam, szándékosan, még akkor is, ha Maya most szerényen tiltakozik e titulus ellen, de aki ilyen álomszerű, mesevilágba csábító képeket tud festeni, az művész. Megéri megnézni figyelmesen az alkotásokat, mert általuk megismerhetik az alkotót, vagy jobban megismerik, hiszen az festő alkotása ő maga, pontosabban lelkének kivetítése.
14 pasztellt, 5 akvarellt és öt tűzzománcot állított ki Tóth Maya. Azt mondtam az imént, hogy ezek az alkotások egy álomvilág, mesevilág képei, amit hadd egészítsek ki azzal, hogy a szépség és arányosság törvényszerűségeinek megfelelő harmonikus alkotások is. A színeket is ennek az álomszerűségnek rendeli alá, és ennek jól megfelel a pasztell és az akvarell technikája és anyaga. Tóth Maya ugyanis pasztellképeit általában bársony paszpartura festi, s a színük emiatt sejtelmesen tompa fényű. Egyes képeit azonban tudatosan festette sejtelmesre, mert ettől kelt életre a kép lelke. Ilyen képe a két pasztell, a Misztikus tulipán, a Légies tulipán, és a tempera, az Orchidea.
Nem véletlen, hogy a festő a meghívóján is egy ilyen látomásos képet ad a néző kezébe. A kép címe, Légies tulipán. Nem véletlen, mert Tóth Maya legtöbb képe légies formailag és tartalmilag is. Az alkotó a szépség imádója, utálja a rútat. Erre nemcsak az Tóth Maya alkotások a bizonyítékok. Talán nem Intim-Pistáskodás, ha elmesélem: egy alkalommal vettem egy nagyon szép képzőművészeti kuriózumnak számító esszét, sok-sok illusztrációval, címe: Umberto Eco: A rútság esztétikája. Maya arra kért, cseréljük valamilyen más könyvre, mert ő nem bírja a rútat.
Az itt kiállított képek is ezt bizonyítják. Ennek talán az oka, hogy éppen elég rútsággal találkozunk a külvilágban és ezért a belső útjainkra nem kötelező beengedni. Köztudott, hogy a tartalom is jellemzi az alkotót, Maya többnyire virágokat: orchideát, fehér árvácskát, csipkerózsát, hibiszkuszt, és fehér, meg misztikus meg légies tulipánt fest. Érdemes figyelmesen nézni a Lepke gyöngyvirággal című gyengéden szép képet, amely egy megkapaszkodó parányi szárnyas lényt is ábrázol. Tóth Maya olyasmit lát meg, amit a köznapi ember csak néz, de nem lát. A mikrokozmoszt. Meg tudja becsülni az élet kis örömeit és olyan érzésem, van, úgy társalog a növényekkel és állatokkal, például Kati macskájával, mintha emberek lennének. Embert, portrét itt a kiállításon elvétve látni. Amikor kérdeztem, ennek mi az oka, elmondta, hogy régebben – főleg tűz-zománcképein több embert és portét festett és igyekezett a lelket is ábrázolni az arcmimikával, a mozdulatokkal. De jött egy korszak, amikor rövid idő alatt túl sokan távoztak el szerettei közül és ekkor nem látta az emberekben visszatükröződni a lelküket, és a szépséget és a jóságot mintha elveszítették volna és akkor kapóra jött a a Szklenár tanár úr festőiskolája, ahol a pasztell és akvarell technikát tanulva többnyire virágokat festett. Úgy tűnik azonban, hogy ennek az embernélküli , emberből kiábrándult korszakának vége, reménykedik, kezdi meglátni az emberekben a szépséget és a jóságot, ezért újabban arcokat is belefest képeibe.
Maya képeinek stílusba sorolása nehéz, talán vizionaristának lehetne nevezni. S emellett minden alkotása szimbólum, vagyis többet mond, mint a képeinek tárgya… De hát ez a művészet lényege! a művész nem másol. Tóth Maya sem másolja az életet, hanem egy új mesés valóságot teremtett. Látszik, hogy sokat foglalkozott a szimbólumok értelmezésével. Például a Szerelem című képen egy gyengéden összebújó pár egy légesen áttetsző miliőben repül, amivel a szerelem felemelő, szinte földöntúli érzését igyekezett kifejezni.
A Földanya tenyerén című alkotás alapja pedig két egymásra rajzolt kéz, és középen a Földanyát szimbolizáló arcot látni. Az egyik kéz ujjaira stilizált természet-szimbólumok, mag, rügyek, hajtás, virág, kalász kerültek. A másik kéz a kék éghez és a levegőhöz kapcsolódik. Az éltető vízre kék és a tűzre piros színnel utal. S ezáltal - a görög filozófiában is említett - négy fő elem, a föld, a tűz, a víz és a levegő szimbólumát ábrázolta.
Vannak a művészetben alkotások, ilyenek Tóth Mayáé is, amelyeket nemigen lehet ésszel magyarázni, azaz lehet, de nem érdemes, mivel a művészet lélek kivetítése. Persze, ahhoz, hogy újra alkossuk a művet, nekünk befogadóknak is érzékenyeknek kell lennünk. Felhők felett című pasztell. Az említett két kép spirituális üzenetét nem is annyira értelmünkkel, mint inkább érzelmünkkel, lelkünkkel értjük. A kiállítás két legsikerültebb darabja a montázs-szerűen megfestett Életkereszt miniatúra és a Felhők felett című pasztell. A vörössárga nap felé szálló karcsú hattyú az ember magasba vágyódását ábrázolja. Az Életkereszt miniatúra is szimbólikus. Tartalmazza az emberi élet fő szakaszait, a születést, az életet és az elmúlást, ezért Életkereszt a címe. Talán az itt lévő művésztársak tudják, milyen nehéz feladatot kaptak, amikor egy miniatúra kiállításra, ilyen kisméretű képecskéket kellett festeniük. Maya nem külön-külön témákban festette meg a miniatúrákat, hanem a keresztben egységbe foglalta az emberi élet különböző stációit. Hiszen igaz, mindannyian hordjuk a keresztünket, a nekünk jutott sorsot.
Ezek a Tóth Maya alkotások és a tűzzománcképek - bizonyítják, hogy nemcsak egy érzékeny asszony-ember vizionárius képeit láthatjuk, hanem ha figyelmesen nézzük, akkor képbe festett filozófiát is, amelyet nyugodtan nevezhetünk a szépség-szeretet filozófiájának. Erről szólnak versei is, mert nemcsak filozofikus képeket nézhetünk, de filozofikus verseket is hallhatunk. Engedjék meg, hogy ízelítőül egy rövid kis versét idézzem:
Szeretet törvény Amióta isten beiktatta/ a szeretet törvényt,/ a törvény gyűrűzik, mint/ egy végelláthatatlan örvény,/ bárkit beránthat magába,/ senkit nem hagy magára,/ és aki ellenáll,/ a hátán húzza a keresztfát.
Talán ezért érzem, hogy az alkotó ezekkel a képekkel és a verseivel azt üzeni , nem kell rohanni, éljünk csak lassan, nyugodtan, gondolkodva, szemlélődve, gyönyörködjünk a szépben, hiszen a világ szép is. És mindezt abban a tudatban, lehet, hogy az anyagi gazdagság így elkerül bennünket, de belül annál gazdagabbak leszünk.
És végül még egy vers:
Régen csak azt hittem,
amit szememmel látok,
de mára kifejlődött
a belső látásom,
és amit ott találok,
azt ti nem láthatjátok,
mert ha látnátok,
bizony elámulnátok.
No, de Kedves Tóth Maya, te itt most képeiddel és verseiddel megmutattad belső világodat, és bizony azt kel mondanom, ámulunk…
Kedves Barátaim a művészetszeretetben, a kiállítást megnyitom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése