Faludí György szerelmi élete - I. rész

„Soha egy pillanatra sem voltam magamon megbotránkozva”

„Észt, szellemet keress, ne adatokat.

Olvass, bolyongj, szeress. Nagyon kívánj

boldognak lenni. Én is az vagyok.”)

„Mire való a múltunk? Hogy elmondjuk egymásnak.”

   Van egy nézet, amely szerint nem hasznos megismerni egy-egy híres ember magánéletét, mert a lényegről, a művéről vonja el a figyelmet. Más nézet szerint, nem baj, ha fellebbentjük a fátylat a „titkokról”, mert hozzájárulhat a mű megértéséhez. Nem tudom, melyik nézet a helyes, de nekem racionális okokból, hiszen nem vagyok időmilliomos, hatásosabb egy szerző művét úgy olvasni, és többnyire úgy is olvasom, ha nem ismerem magánéletét. Sajnos nincs időm minden szerző életrajzát megismerni, nincs mindig kéznél egy-egy tárgyilagos biográfia, mert a kritikusok egy-egy irodalmi szekértáborba tömörülve, inkább félretájékoztatják az olvasókat, meg aztán a mű beszéljen önmagáért, ezért többnyire előtanulmányok nélkül veszek kezembe egy-egy könyvet, hallgatva olvasói ösztöneimre. És hatvan év olvasási tapasztataira. Ha pedig a mű felkeltette az érdeklődésemet, persze utána nézek, kicsoda, mondjuk, Wass Albert, Márai Sándor, Nyirő József, Kertész Imre vagy Faludy György, akiket az irodalmi divat vagy a politikai csatározások hoztak felszínre a rendszerváltás után.  Kíváncsiságom és a média intimpistáskodása időnként legyőzheti a gyakorlati megfontolásomat, és ha legyőzte, akkor viszont beállok a sorba, nincs más hátra, a magamnak kell utána járnom, mi lehet az igazság a sok ostoba pletyka alján. És kénytelen vagyok olvasni, írni az írók magánéltéről is, még ha nem értek is egyet a „szennyes” kiteregetésével. Így aztán jobb meggyőződésem ellenére – mint például most - meg kell írnom Faludy szerelmeit, mert túl sok egyéni és média-butaság torzítja el a Faludy képet. Egyébként mintha ezt ismerte volna fel Faludy is, amikor elébe ment ennek a „kukkoló” tendenciának, mert tudta, hogy főleg az marad meg, amit ő mond el önmagáról, hiszen ő ismeri legjobban önmagát. Vagy félreismeri - legjobban önmagát. Ő különben is a magyar irodalom egyik legexhibicionistább írója. Joggal gondolta azt, hogy jobb, ha tőle tudják meg életének „titkait”, ellensúlyozandó a szabadjára engedett rosszindulatú fantáziát. Így hát, részletesen beavatott bennünket magánéletének titkaiba is. Én is ezen írások, versek, önvallomások, interjúk alapján igyekszem bemutatni a költő szerelmi életét. Természetesen, nem feltételezem, hogy hazudott az öreg, amint azt ellenségei szemére vetették. Mivel kedvelem, feltételezem, tévedéseinek oka, hogy nem emlékszik pontosan vagy úgy emlékszik, ahogyan leírja. Gondoljunk bele, hány életrajzot kell, kellett írunk magunkról. Ez az életrajzírás kora is. De ki emlékszik már pontosan, hogy 30-40-50 éve mi történt vele, körötte? Így aztán akaratlanul is egyfajta átköltés történik az életrajzokban. És napi érdekeinket sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az önéletrajz, egzisztenciális előnyt is jelenthet, álláshoz jutást, népszerűséget… Ami pedig a szándékos ferdítést, lódítást illeti, a sánta kutya esete mindig bekövetkezhet. Minden esetre, fontos az önéletírás, mint műfaj, még ha sok a tévedés, akkor is forrásul szolgálhat a történetíróknak. A filológusoknak, irodalomtörténészek dolga, hogy e tévedéseket helyre tegyék. Végül is, egyetértek Faludyval, aki a XXV. szonettjében így vallott: „Mire való a múltunk?/ Hogy elmondjuk egymásnak.” Ha pedig szépen mondjuk el, többnyire megbocsátják. 

                                                       xxx

   Szabadság, vágy, szépség, igazság, szerelem, boldogság.

    A Faludy-szótárból ezeket a szavakat önkényesen emeltem ki, mert gondolatrendszerének, világszemléletének legfontosabb fogalmai. Ezek mondhatni kulcsszavai, melyeknek különös jelentőséget tulajdonított, mint a sámán a varázsigéknek, amikkel meg akarta bűvölni hallgatóit, és amiket azért ismételt különböző variációkban, különböző szövegeiben, mert számára ezek a fogalmak voltak az élete Ariadné-fonalai és úgy gondolta, meg kell osztania olvasóival., meg kell magyaráznia, versben vagy prózában, hogy jól értsék. Ha ezen Faludy fogalmakat, úgy értjük, mint ahogy azt a költő vagy legalábbis közel úgy, ha e fogalmak közt lévő összefüggéseket feltárjuk, akkor nagy valószínűséggel megérthetjük Faludy magatartását, költészetét, világszemléletét és persze a szerelmes természetű, szerelemben is lázadó költőt, akiről e dolgozat szól, s akinek szerelmi életét - természetesen – igyekszem, ahogy lehet, elfogultan-elfogulatlanul tárgyalni. Nem vájkálva legbelsőbb titkaiban, nem pletykálkodva, csak úgy elmesélve, mintha a költő mesélné. Habár, sajnos annyi tehetségem nincs, hogy oly színesen, anekdotázva meséljem el, mint a mester. Persze, az elfogulatlanságot nehezen tudom magamra kényszeríteni, talán megvalósíthatatlan, mert személyesen ismertem Faludyt és megvallom, azóta hatásától nem tudok, de nem is akarok szabadulni. Sok gondolata már régen beépült tudatomba, és már sajátoménak vallom őket. Minél többet olvasom verseit, prózáját, és a vele készített interjúkat, - amelyek olyanok, mintha vele beszélgetnék, - annál inkább rájövök, ha nem is mindenben, de sok esetben hallgathatok rá, megszívlelhetem, ha későn is, életvezető tanácsait. Pedig ő „direktben” soha nem nevelt, csak mesélt.          

„Aki szerelem nélkül él, kiszárad…” (200 szonett, XX. szonett.)

   Aki csak felületesen ismeri a költő életét, az is tudja, hogy meghatározó volt életében a szabadság iránti vágy. Hogyne gondolkodott volna így, hiszen kedvenc írói is a humanizmus, a függetlenség, a szabad gondolkodás, a vallásszabadság, véleményszabadság és a szólásszabadság  szolgálatában álltak. Csak néhány írót, filozófust említek közülük: Szókratészt, aki a kíváncsiság, az állandó „idegesítő”kérdezés, kételkedés és érvelés jogára tanítja olvasóit, s hogy nincsenek örök igazságok. És akit „természetesen„ méreg megivásra kényszerített az akkori hatalom, amely az ifjúság megrontásának hazug vádjával illette. Érdemes ebből a szempontból elemezni a Socrates védőbeszéde című Platón írást. Socrates azonban – példát adott - nem menekült, engedelmeskedett a törvénynek, mert tudta, hogy a törvényt be kell tartani, még akkor is, ha ezért halál vár rá.  Platón is hatott Faludyra, aki megírta Szókratészt, és egy tudósok által vezetett mintaállam megteremtésébe belebukott, és akit kísérlete jutalmául eladtak rabszolgának. Senecáról is több verset írt Faludy. A római sztoikus filozófus, Néró nevelője, aki hat évig irányította a Római Birodalmat, és akit neveltje, az ostoba Néró kényszerített öngyilkosságra, azt tanította, hogy a legfontosabb az emberi méltóság, ha nem tudunk méltósággal élni, jobb meghalni méltóságban.  A humanista bibliakutató, békéltető Erasmus is nagy hatással volt Faludy gondolkodására, akiről könyvet írt. Ő is gyűlölte a fanatizmust, a háborút, az erőszakot és szinte egész életében menekülnie kellett a református és katolikus balgaság elől. Vagy hadd említsem a mindig szerelemes, Villont Faludy életének meghatározó költőjét, az életszerető, szókimondó rablót, az örökösen a hatalom ellen lázadót, akit két alkalommal a királyi kegyelem mentett meg az akasztófától. Ugyancsak példaképe a szabad szájú Rabelais, a szintén lázadó író, akinek trágár, maró iróniájú, az ostobaságot, képmutatást gúnyoló műveit az egyház betiltotta, elégette, mégis fenn maradtak. S akinek Pantagrueljét Faludy lefordította, átköltötte. Voltaire is kedvenc írói között foglalt helyet, ő hasonló sorsra jutott, sőt be is börtönözték, mert tiszteletlen volt egy üresfejű főúrral. Menekülnie kellett, mert bírálni merte a fanatikus egyház túlkapásait, felemelte szavát és védte az ostoba vádakkal kivégzetteket és meghurcoltakat. „Üsd a gyalázatost”, jelszava nem a hitnek szólt, hanem a hittel és hatalommal visszaélő egyházfiaknak. Még néhány Faludy kedvencre, hívom fel a figyelmet. Két igazságkereső író, Zola és France, akik védték az ártatlanul bebörtönzött Dreyfus kapitányt. És érdemes megemlíteni a szabad szerelem híveit: Adyt és kedvenceit, a szimbolistákat… és még sorolhatnám… szinte mindegyik írói példaképének szerelmi élete meglehetősen szabadosnak mondható.  Mindezt azért említettem, mert az ember gondolkodása olyan lesz, mint amit olvas. Nos, hát, ha ezek a lázadó igazságot és emberséget védő írástudók voltak kedvencei, nem csodálkozhatunk, hogy beleégett tudatába a szabadság fontossága és a maga eszközeivel szinte egész életében ezt hirdette és élte. Talán ezért is szeretjük Faludyt, egyfajta jelkép lett.

   Tudta, hogy csak a társadalmi szabadság teszi lehetővé az egyén szabadságát. És, hogy a művészet a szépség, a harmónia megszülessen, az embernek magánéletében is szabadnak kell lennie.  Számára a szépség parancsa, a forma, a harmónia életének minden cselekedetében meghatározó volt, így a szerelemben is. Mindig vágyakozott a szépre, az igazra. Ezért volt számára mindegy, hogy a szépség egy férfi vagy nő képében jelenik meg. A szabadság részének tartotta a magánélet szabadságát is, és a szerelmet magányügynek tekintette. A boldogságot pedig vágyai beteljesülésének, habár tudta, hogy a beteljesülés után újabb vágy következik és azt is tudta, hogy ez végtelen sor életünk végégig tart. Arra tanított bennünket, hogy mostoha körülmények között is meg kell találni a boldogság reménysugarát, mint ahogy ő Recsken, a börtöncellába beáradó fénysugárban. Faludy a világ jövőjét tekintve, pesszimista volt, de azt tanácsolta: „Vegyük tudomásul, hogy minden változik, minden elpusztul…A fő, hogy (addig is) igyekezzünk jól, barátságosan, könnyedén és vidáman élni… 90 éve majdnem mindig boldog voltam, – vallotta – főleg, mert boldog akartam lenni.” Ez a boldogságkeresés, a vágy szerelmi életének is hajtóereje volt. Tudta, amit talán Montaigne-től tanult, hogy „a nemiség ugyanolyan testi funkció, mint az evés, alvás vagy járás, miért ne lássuk be, miért ne lehetne ugyanúgy beszélni róla, mint az előbbiről.”

   Nem szerette a korlátozást, már fiatal korában lázadó volt, ami nem csoda, hiszen ekkor szinte mindenki lázad, de az ő lázadásában az a figyelemre méltó, hogy ezt a fiatalos attitűdöt később is megőrizte. Nemcsak művészetében, hanem magánéletében is. Mivel megtapasztalta a képmutatást a közéletben és a magánéletben egyaránt, és gyűlölte, elhatározta kiválik ebből a hipokrita, képmutató világból. Persze a csapda ebben az volt, hogy képmutatóknak is kellett írnia, hiszen a képmutatók is olvasók. Volt ebben a viselkedésben persze művészi minta, póz is - Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, Ady, Krúdy - sok művész gondolta úgy, különösen a XIX-XX. században meg mostanában is, hogy különc lehet, megtehet olyan dolgokat magánéletében, amit egy nyárspolgár nem. Faludy ezt természetesnek tartotta.

   „Az elején azt hittem, - vallja - hogy a szellemiség és a testiség külön van, aztán ez később megváltozott, soha egy pillanatra sem voltam magamon megbotránkozva. Soha. Azt csináltam, ami természetes, és a természet ellen nem lehet fellázadni, és nem is érdemes.” Ez utóbbi gondolatot Epikurosztól tanulhatta, aki egész életében végigkísérte, s akiről több elgondolkodtató verset írt. Ebben az esetben, természetesen, kétség kívül a szabadság és erkölcs Faludy féle értelmezéséről lehet szó. Hogy helyes vagy helytelen, nem az én dolgom eldönteni. Nem vagyok bíró. A kritikus nem bíró, hanem magyarázó, tájékoztató. Mindenesetre emberibb az engedékenység, mint az állandó szigorú, fenyegető tiltás. Az idézett fontos mondatot érdemes azért is figyelmesen elolvasni, mert talán megértetheti az értetlenkedőkkel is Faludy György lényének, így szerelmi életének lényegét: a szépség és a szabadságvágy állandó vonzását.   

   És miért fontos még ez az idézett mondat? Mert rávilágít Faludy személyiségére, hiszen a személyiség magja megtalálható az egyén minden szerepében, így a nemi szerepben is. Hasonlóképpen viselkedünk az élet minden területén, az ágyban és az autóban, a munkahelyünkön… ha valaki agresszív, mindenütt agresszív, ha udvarias, mindenütt udvarias. Faludy mindenütt udvarias volt. Kétségkívül, szabadelvű Faludy megfogalmazása: soha, egy pillanatra sem voltam magamon megbotránkozva, jelentheti azt, hogy Faludy fontosnak tartotta, hogy az ember szabadon éljen, ne csak közéletében, hanem magánéletében is. Írásait, magatartását, tetteit vizsgálva nagy valószínűséggel azt az alapelvet vallotta, ami nem sérti mások szabadságát, azt szabad. Meg, hogy azt a bibliai tanítást vallhatta, ne tedd azt mással, amit önmagadnak nem kívánsz. Faludy azt vallotta, hogy az egyén szerelmi életéhez a köznek, az államnak, az egyháznak semmi köze. Annak ellenére írt szerelmi életéről, hogy tudta, a beszéd a félreértések forrása lehet, mégis azt vallotta:

„Elmondom, úgy sem értik.”

 Részletesen írt szerelmi életéről, ami még ma is szokatlan. Szinte minden nőjéről és néhány férfiszerelméről őszintén vagy megszépítve beszámolt. Kérdezheti az olvasó, ez nem mond ellent, hogy azt vallotta, a szerelem, az egyén szexuális élet magánügy? Valóban nehéz megmagyarázni, hogy miközben szinte mindenki tudott másságáról, biszexualitásáról, mégis kedvelték személyiségét és verseit, mert az ő szabadságvágyukat is kifejezte, igaz nem homoerotikus verseit szavalták. Erről a lázadásról, szabadságvágyról szól Faludy egész élete, és benne szexuális és szerelmi élete is. Erről szól nemcsak magánélete, hanem közélete, költészete is. Mert a költő közélete a versei. Persze, ha versben beszélte el önmagát és szerelmeit, akkor talán beszélnünk kell róla. De ez már nem a pletyka, hanem esztétika és irodalomtörténet körébe tartozik. Faludy tabukat sértett, viselkedésében, öltözködésében, szóhasználatában is, közéletében, de mindezt ízlésesen tette, műveiben pedig művészi szinten. Nemcsak homoerotikus versei váltottak ki vitát, idegenkedést, hanem érzéki, szókimondó versei, szonettjei, a férfi és nő testi és szellemi kalandjainak bővérű, sokszor boccacciói, rabelais-i nyerseségű, tekintélyt nem ismerő, időnként trágár vagy trágárságnak tűnő megjelenítése is.  

   Arra a kérdésre, milyen hatások alakíthatták ki Faludy szexuális magatartását, nehéz egyértelmű választ adni, habár a fent elmondottak talán sokat megmagyaráznak. Mint mondtam, a költő sokat beszélt és őszintén szerelmi életéről, persze, sok mindent nem árult el. A téma azonban így is sikamlós. Ő ugyanis nevén nevezi a dolgokat, példaképe ebben Villon és Rabelais. Talán éppen ezért izgatja a nyárspolgárokat, képmutatókat, zughírlapírókat, mert ők nem merik legfeljebb csak gondolatban vagy a kocsmában kimondani, az illetlen altesti megnevezéseket, és akkor is inkább trágárak, obszcének, fantáziátlanok. A hipokritákat izgatja, és suttognak, csámcsognak a híres emberek szexuális életéről, így akarván a saját szintjükre lehúzni a náluk különbet. Talán, mert műveletlenek, lelkileg tompák. Sajnos sok hazánkfia felületesen ítél meg írókat, költőket, történelmi személyiségeket, politikusokat. És ismételnem kell, hogy így az ismert személyiségek lényege helyett, kiemelnek egy, a mű, az életmű szempontjából kevésbé lényeges, habár igaz momentumot, így lesz számukra József Attila bolond, Ady vérbajos, Kertész Imre zsidó és hazaáruló. Mintha csak egy jellegzetes vonás, tulajdonság meghatározhatna az embert. Nem tudják, hogy az emberi személyiség sok részből tevődik össze. Ha Faludy szóba kerül, gyakori ez a megjegyzés: „ja, az a hosszú hajú, biszexuális, zsidó, liberális költő”. Persze, akik így vélekednek, valószínűleg szellemileg lusták, vagy nem volt idejük ahhoz, hogy elolvassák műveit, hogy valódi lényegét megítélhessék, mert ahhoz nehéz szellemi munkát kellene végezniük. Elképzelhető, mennyire meg lennének sértődve az intimpistáskodók, média-pletykálkodók, neoprimitívek, ha az ő lényegüket torzítanák el, rajzolnák félre igaztalan, primitív jelzőkkel, mocskolódásokkal. És mielőtt az un. jobboldali előítéletesek megsértődnének, hadd jelentsem ki, hogy a baloldalon, no meg középen is legalább ennyi primitív, elfogult lélek rossz- indulatoskodik.  Ez ma divat, csak nézni kell a tévét, és olvasni az internet primitív üzeneteit.  Divat rosszat mondani valakiről öncélúan, csakhogy rosszat mondhassanak. József Attila találó sorai illenek ide:

„Ős-patkány terjeszt kórt miköztünk,

 a meg nem gondolt gondolat

belezabál amit főztünk

 és emberből emberbe szalad…”    

   Dolgozatomban Faludy magánéletének egy fontos szerepét szeretném bemutatni és elmagyarázni, elsősorban az általa megírtakat figyelembe véve. Lehetőleg elfogulatlanul, mintha itt ülne előttem. Nos, Faludy szerelmeinek története valóban nem hétköznapi. Az olvasónak csak annyiban lehet köze hozzá, ha ezek a szerelmek bekerülnek a műbe, és esztétikummá válnak. Szerencsénk van Faludyval, szenvedélyes grafomániás, aki igyekszik lehetőleg, minden általa lényegesnek tartott jelenséget megírni. Ő exhibicionista is, magamutogató, aki szeret szerepelni, a központban lenni, aki igyekszik a figyelmet felhívni magára. A beteges exhibicionistáktól azonban az különbözteti meg, hogy az ő kitárulkozásai, ha szabad így mondanom, néhány kivételtől eltekintve – például amikor agg korában, talán kamaszos polgárpukkasztás és figyelemfelhívás késztetésére, fiatal huszonéves feleségével meztelenül fényképeztette magát – őszinte, vallomásai többnyire szellemesek, szórakoztatóak, ízlésesnek tekinthetőek, mert a szókimondásnak esztétikai helye van a műveiben. Egy barátom, akinek Faludyról kezdtem mesélni, már a kezdet kezdetén leállított, és kijelentette, hogy ő nem mérgezi magát ilyen liberális, szabados író műveivel, mert azok úgymond mérgezőek. És engem is arra kért, tartsam magam távol a gonosztól.  Hiába érveltem, hogy ezen az alapon a fél világirodalmat kiiktathatnánk, eltilthatnánk az ifjúságot tőle, mint ahogy századokon át a fanatikus konzervatív ítészek elítélték, több esetben indexre tették, megégették a ma már klasszikusnak tartott szerzők – Rabelais, Voltaire, Ady – műveit, okos barátom hajthatatlan volt. Példának éppen Faludyt hoztam fel, akitől édesanyja elzárta Boccaccio Dekameronját, amit ma már nem tiltanak, és természetes, hogy olvasnak. Az ízlések különbözőek és állandóan változnak, csak a változás biztos. Ahány ember, annyi ízlés, ahány magyar, annyi magyarság szemlélet, ahány ember, annyi vélemény a szerelemről, szexusról. Ki határozza meg, melyik a helyes? Talán az idő, a történelem ítélőszéke, ha van egyáltalán ilyen? Annyi bizonyos, hogy sok kérdésben toleránsabbak vagyunk, mint a viktoriánus, vagy a XX. század elejének embere.  Hol vagyunk már Faludy gyermek és ifjúkorának prűd nézeteitől. Csaba Margit erkölcs-csősz  könyvétől, amelyhez előszót a szintén erkölcscsősz, dr. Tóth Tihamér katolikus lelkész írt. Hol vagyunk már a Pázmány egyetem tanárának, életidegen szerelemfelfogásától. Csaba Margit azt írja, „Amit a serdülő lánynak tudni kell” című, 1942-ben megjelent tanácsadó könyvében:

   „Emlékszem például egy gimnáziumi osztálytársamra, aki hittanóra alatt, miközben a tisztelendő úr a gyónásra készítette elő a lányokat, az utolsó padban teljes nyugalommal olvasta Zolának egyik indexen levő, híres malacságát. A könnyebb fajsúlyú leányok előtt ezzel a „merészségnek” címzett arcátlansággal valósággal tekintélyre tett szert… Vagy egészen tisztán élünk – jelenti ki Csaba Margit - ,de akkor a gondolatainknak és a képzeletünknek is tisztának kell maradnia, vagy nem lehet tisztán élnünk…. Ha egy tisztátalan gondolat helyet kap agyunkban és ott megfészkelhet, mert nem küzdöttünk ellene idejében és kellő energiával, menthetetlenül megindul ily irányban a képzelet és nincs megállás egészen a bűnig.” Persze, hogy mi a bűn, azt hosszú évszázadokig elsősorban a véleményalkotó papok mondták meg, mégis, szerencsére, kénytelenek voltak haladni a korral, a bűn megítélése koronként változott, változik, mint ahogy az erkölcs is korfüggő. Ami 100 éve erkölcstelennek számított, az ma elfogadott.

   Közhellyel szólva, azt írhatom, hogy Faludy megelőzte korát, nemcsak műfordításaival, átköltéseivel, erotikus verseivel, szerelmi életével is. Már az irodalomba való berobbanása is lázadás, az életöröm tiltakozása, a század elejének, az imént jellemzett képmutató erkölcsiségét, illemszabályait sértette, hiszen például szinte szimpatikussá, emberivé tett egy rablógyilkos költőt, szerelmet kedvelő, gátlástalan rablót, Villont. Azt merte üzenni, ilyenek is vagyunk, gyarlók, hogy embertársainkat olyannak kell elfogadnunk, amilyenek. Ami persze nem jelenti azt, hogy követni kell tetteikben, rablásaiban, de Villon szerelmein ma már nem háborodunk fel, inkább tudomásul vesszük, hogy ilyesmi is megtörténik. Villon-Faludy kettős lelkű ember, mint mindannyian, mert bennünk is megtalálható a Jó és Rossz. És akik nem tudnak uralkodni „Rosszaságukon”, talán szerencsétlenek? Villon-Faludy pontosan tudja, hogy a rablás bűn, de azt is, hogy a lélek nélküli szeretkezés bocsánatos bűn. Vagy gondoljunk, a század elején az akkori konzervatívok hazaárulónak és erkölcstelennek nevezték Adyt, akiről Tisza, „a tűzcsóvás ember” azt írta: Ady a magyar irodalom kertjében a kártékony rovar. Nem szerették Adyt a hivatalosok, mert Ady újító volt szerelmei költészetében is. Mert a Héja-nász az avaron a férfi-nő örök kibékíthetetlenségéről, harcáról szól. Faludy abban is újító, hogy meg merte írni a másságot. Amikor kérdeztem erről, elmondta, hogy ezt nem értik, mert a magyar társadalom még mindig mélységesen konzervatív. „Én mindig mindenben a szépet kerestem”.

       Faludy György szerelmi élete. – II. rész.

„Soha egy pillanatra sem voltam magamon megbotránkozva”

    „A szerelemben mindig a szépség vonzott, mindig a szépségbe voltam szerelmes. A lélek és a test szépségébe.”

Első szerelmek, kalandok

   Nem mondok újat, mégis le kell írnom. A szerelmet, mint minden mást az életben tanulni kell. Szükséges egy kevés tanulási idő. Kinek kevés idő kell, kinek sok és van, aki soha nem tanulja meg, mert nem tud, vagy nem akar szeretni. De a véletlen és a gyakorlat megtanítja nekünk, hogyan kell „csinálni”, mit jelent a szerelem. Faludy sem volt kivétel, csaknem másfél évtized kellett, míg megtanulta a „leckét”.

  A Fasori Gimnáziumban kapott először szexuális felvilágosítást, amit elmesélt Kovács Fannynak. (Pokolbeli víg óráim, 12 oldal). Jellemző a korra, hogy szemérmes természetrajztanára, dr. Kubacska András 1922-ben, amikor a nemiséget szóba hozni is tabunak számított, azt magyarázta a kis kamaszoknak, hogy „az életnek az a bizonyos része úgy történik, hogy a férfi a nőre ráguggol, és a szükségét végzi rajta. Akkor mi – mesélte Faludy - kirohantunk azonnal a ligetbe, kicsikét megkarcoltuk ereinket, és megesküdtünk, hogy soha ilyent nem teszünk. Félreértettük őt – menti tanárát a már öreg költő.

   Szüzességének elvesztéséről ellentmondó történetei vannak. Azt mesélte Varnus Xavérnak, - a neves orgonaművésznek, aki szintén nem tagadta biszexualitását, és aki aztán megírta önéletrajzában Faludyval való találkozásait az Isten majd megbocsát, ez a mestersége című kötetében. A kötet címe is egy Faludy versből való. Nos, Varnus Xavér leírta, hogy Faludyt 16 éves korában megerőszakolta kövér zongoratanárnője. Ha ez igaz, meglehetősen rossz emléke lehetett eleinte a nőkről, a szexről, mint ahogy kortársainak is, akiket papájuk 18 éves korukban a kupiba vitt, hogy túlessenek a „tűzkeresztségen”, ők is többnyire kiábrándulva emlékeznek az első „benyomásra”. Persze módosulhatott, javulhatott a szexről alkotott véleménye a későbbi kellemes tapasztalatok hatására. Faludy ezekről is beszámolt meglehetősen nyíltan. Sajnos nem tudom oly élvezetesen, szellemesen leírni kalandjait, ahogyan ő elmesélte a 2000-ben megjelent, Magyar Odysseus, Faludy élete képekben című könyvében. Csaknem 17 éves, amikor Ausztriában, Bad Ischlben nyaralt a családjával. Ott leszólította egy Elli nevű, csinos, szőke leány, és bevallotta, hogy régóta figyeli és tetszik neki. Elmentek a kocsmába, ittak, majd az erdőbe, végül a padon próbálkoztak, de leestek a nagy igyekezetben. Elhatározták, hogy másnap este Elli belopakodik a fiú szobájába és… Így is történt. Amikor a szülők elaludtak, a lány felment a fiú szobájába és… Hajnalban a lány anyaszült meztelenül kiment a vécére, de a zár megszorult és nem tudta kinyitni az ajtót, így aztán a párkányon kellett vissza másznia a fiú szobájába. Aztán hajnalban Elli kilopakodott a házból. Reggel a család tagjai a vécé előtt várakoztak, de nem tudtak bemenni, mert belülről be volt zárva. Végül a házigazda felmászott létrán a vécébe és csodálkozva tapasztalta, hogy ott nincs senki. De akkor, ki zárhatta belülről be az ajtót? A titokzatosan csukódó vécéajtó még sokáig foglalkoztatta a családot.

     Ugyancsak e kötetben meséli el egy másik diákkori, szerelmi, jobban mondva szexuális kalandját. A városligeti műjégpályán együtt korcsolyázott egy gazdag lánnyal, D. Klárival, - aki később Neumann Jánosnak, a Nobel díjas fizikusnak lett a felesége – s akit Alfa Romeóval hoztak-vittek. A lánynak az volt a szokása, hogy kiválasztott egy-egy felső-tagozatost vagy egyetemistát, és megkocsikáztatta. Csak sejteni lehetett, hogy mi történt a lefüggönyözött kocsiban. Egy alkalommal Faludyt szemelte ki, akit nem kellett sokat kérni, hogy vele menjen és kedvére tegyen. A lány állítólag azt mondta, jobban szeretem az eszedet…      

    Tovább olvashatók kalandjai A pompeji strázsán című kötetében, amely 1938-ban jelent meg, 28 éves korában és persze későbbi verseiben és emlékezéseiben, interjúiban, beszélgetéseiben is szívesen mesél „hódításairól”. A hódítás nem pontos kifejezés, hiszen Faludy azt is elmesélte, hogy mindig a nők csábították el. Persze, nem kell sem Katót, sem Györgyöt táncba vinni… A villonos-faludys, dicsekvő, polgárpukkasztó, a maga korában szokatlan, esztétikailag nem jelentős versében: Ballada Faludy György szerelemeiről, a 28 éves Faludy felsorolja viszonyait. Arról értesülünk, hogy egy orosz diáklány, Natasja vette el szüzességét Bécsben. Talán nem emlékezett a zongoratanárnőre?  Vagy tényleg Natasja volt az első tettes?

„Az ágyban néha Csehovról beszéltek,

s melle kisebb volt, mint egy félnarancs.”

    Fontos ez a könyves mozzanat, mert Faludy életében az olvasás éppoly fontos volt, vagy talán fontosabb, mint a szerelem. Nehezen tudta elképzelni, hogy olyan nőkhöz legyen köze, akikkel – pestiesen és Faludyasan szólva, ha lehet így mondanom, előtte és utána nem lehet beszélgetni. Faludy partnereinek lelkét is akarta. Persze időnként kivételt tett. Eleinte gyakran győz a libidó a szellem felett. „A másodikat Mettának hívták” – sorolja tovább elcsábulásait a költő, mintegy kamaszosan. „…aztán, mindjárt, mindjárt elfeledte.” Nem áll egyedül sem fiatalos kegyetlenségével, sem hímsoviniszta dicsekvésével, ami gyakori, sőt divatos a kocsmológiában. Divat még ma is, megszokott a férfiak trófeákkal való kamaszos dicsekvése, pestiesen és nem költői stílben ezt úgy fejezik ki: megvolt!!  Így tett jóval később Esteházy Péter is az Egy nő című gyenge színvonalú, esztétikailag nem mérhető munkájában.              

  „A harmadik, valljuk be szajha volt” – meséli tovább kalandjait a költő. - „Egy pesti bárból együtt mentek ki és tudták, hogy hová. Fritznek hívták, s oly szép, mint egy madonna.” A fiatal költő kegyetlenül bánt ezzel a lánnyal is: „belérúgott, megverte és kidobta, s az utcán állt s az éhség kínozta: szegény kis állat, mindig visszajött…„és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.” A negyedik „áldozata” egy munkáslány volt, akinek szobája falán Marx képe függött, és akivel Liebknechtről beszélgettek, őt egy május elsejei tüntetés alkalmával legéppuskázták. Az ötödik „szerelme” egy párizsi lány, a tizenhat éves Thaisz volt, akit a fiatal diák időnként megcsalt, aztán mindjárt, mindjárt elfeledte. Végül a nagy, de egyoldalú szerelem, amelyben Faludy volt a kiszolgáltatott, mert jobban szerette a nőt, Eva Scherffet, a színésznőt, mint az őt. Aki jobban szeret, az mindig kiszolgáltatott a szerelemben. A színésznő, ha lehet ezt mondani, az összes addigi nők nevében bosszút állt a nőkkel kegyetlenkedő fiatalemberen. 

„Az Éva Scherff gyűlölte, és kínozta,

s lenézte és leköpte és kidobta,

s gőgös száját, melyen fénylett a festék

és meztelen, vonagló asszonytestét,

melyet minden jöttmentnek szabad volt szeretni,

neki, csak neki nem adta oda.

De ezt az egyet nem tudta elfeledni,

soha, soha, soha.

   Nem tudom, mennyi a fantázia és a valóság e kalandokban, de annyi bizonyos, ez nem a későbbi szerelmes, a partnereit megbecsülő humanista Faludy. Ahogy később írta, „hosszú az út, míg a múltból elértem magamig.” Mint említettem, Faludy 16 és 30 éves kora között „csak tanulta” a szerelmet. Még hosszú idő telik el, 1940-ig, míg megismeri az igazi szerelmet, amelyben a partner nem tárgy, hanem szépséges szép partner, akinek belső értéke vetekszik külső szépségével.    

Ács Vali, a hisztériás első feleség – a nagy tévedés

   „…veszekedős volt, álszemérmes volt, és sokszor nem volt szellemileg, mondjuk, a partner, akinek elvártam volna.” (Pokolbeli víg óráink.)

   Írásaiban a harmincas évek elejének kalandjai után nem olvashatunk újabb „hódításokról”, csak azt tudjuk, hogy 1937-ben elvette feleségül, mert megígérte, (Spitzer), Ács Valyt, akivel a Magyar Hírlap szerkesztőségében ismerkedett meg. És mert megígérte, akkoriban az adott szó kötelezett, feleségül vette. A lány Faludy verseket keresett és elmondta, mennyire csodálja a költőt, akinek kényelmetlen volt ez a rajongás, de legyezgette hiúságát. „Én szégyelltem magam, hogy hangosan, lármásan rajongott körül. Olyan módon, ahogy az ember már nem szeret rajongva lenni. Volt ebben valami kedvesen infantilis, az igaz. Ha barátok jöttek hozzánk, vendégségbe, akkor külön ültetett engem, és csodált – mesélte negyedik feleségének, Fannynak. (Pokolbeli víg beszélgetéseink, 13. oldal.) A házasság több mint tíz évig tartott, Faludy Valyt magával vitte Párizsba, ahol szerelmes verset írt hozzá Feleség címmel, amely 1947-ben az Őszi harmat után című verseskötetében jelent meg.

„Szemedben kék az ifjú, könnyű árny még,

bár úgy követsz, mint régi-régi árnyék,

kopott szobák során a földi nyűgön

   s zord avenűkön.//

Mit vallhatok magamról néked itt már,

mindentudó lakótárs, néma titkár?

Úgy szoktalak meg, mint a napvilágot,

   és e világot.”  

    Vers, kétség kívül, szép, szerelmes vallomás. De már itt megfigyelhető, ami Faludy kapcsolataiban törvényszerű lesz, hogy partnere egyben titkára, mindenese is egyben. A szerelem, mint tudjuk, nem tart örökké. 1940-ben, Afrikába menet, már a hajón megcsalja egy Lilian nevű táncosnővel. A fülledt, az altesti dolgokat nevén nevező szerelmi jelenet leírása bizonyítja, hogy mindent meg lehet írni, ha ízléssel írják. Én nem merem idézni, mert belepirulnék. (Pokolbeli víg napjaim, 84-85 oldal). Aztán nem sokkal később, Marokkóba érkezésük után Faludy Amárral elutazik a sivatagba. Erről a férfiszerelemről is meglehetősen szabad szájúan, „szégyentelenül”, szépen ír. (Pokolbeli víg napjaim, 105-134.oldal.)

Amár  – a férfiszerelem

„Amár  szép” – ez áll kőben, fában,

sziklába vésve, ez vakít…

Gerince, mint  jéglepte síkon

kis sátrak elnyúlt tábora –

halánték-tája tóvidék,

mikor feláll, oly mámorítón

arányos, mint nagy hópihék…”

   írja Faludy az Ének Amár szépségéről című versében, amely az Őszi harmat után című kötetében jelent meg először. Faludy a magyar irodalomban talán elsőként jelenítette meg a férfiszerelmet. Roppant szokatlan dolog volt ez, hiszen Faludy fiatal korában még a férfi-nő érzéki szerelméről sem illett beszélni, nemhogy írni a férfi szerelmekről, homoerotikus verseket közölni. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg 2005-ben Nádas Péter, Kossuth díjas író is beemelte könyvébe a másságot a Párhuzamos történetek című, meglehetősen gyenge, szószátyár, olvashatatlan könyvében. Az idő, úgy tűnik, Faludyt igazolta, hiszen törvénykezésünk igazodott a megszelídült szokásokhoz, sokat liberalizálódott az elmúlt évtizedekben. 1962 óta nem bünteti a szexuális másságot, csak abban az esetben, ha erőszakos cselekmény vagy kiskorúak ellen irányul. A XX. század közepén lezajlott az un. szexuális forradalom. Akik ebben részt vettek, nem tartják bűnnek a szerelem örömét bármelyik nem felé is irányul. A felvilágosodottak pedig a „más” szerelmét sem. Sokan, akik úgy gondolták a börtönbüntetés és a kiközösítés igazságtalan, azzal mentegették a melegeket, hogy betegek, nem tehetnek róla. Később a szexuál-pszichológusok – köztük Buda Béla - kimutatták, hogy a másság beidegződött szokás. Czeizel papa, a népszerű genetikus pedig azt teszi hozzá, 50 százalék körül van a gének, az ösztön, amit köznyelven hajlamnak neveznek és 50 százalék körüli a szociális hatás, a nevelődés, a szokás. Buda Béla pszichológus is azt tartja, hogy amennyiben a hajlam adott, akkor a szociális körülmények, a megszokás kihozhatják az emberekből a másságot, például börtön, kollégium, sportközösség vagy követendő csoportminta. A másság ma már magánügy, még akkor is, ha időnként felvonulnak és nem mondhatni, hogy civilizált módon hívják fel magukra a figyelmet.  A „mások” – ma már közhely – kiderült, ugyanolyan emberek, mint a heteroszexuálisok. Ezt persze a keresztény-konzervatív értékrend hívei nehezen fogadják el és elborzadva, mint gonoszokról beszélnek a másokról. Persze, attól még nem válik közüggyé a „melegség”, ha az egyház kijelenti, ez megbotránkoztató. Szerencsére a magánéletből az egyház fokozatosan kiszorult. Attól sem válik közüggyé a másság, ha témává teszik, mert az embereket izgatja a kérdés, hogy egy ismert, népszerű ember, mint például Faludy beszél-e a másságáról, biszexualitásáról. Mégis ez az ő magánügye. Csak annyiban érdekelheti az olvasót, hogy mi köze van műveihez. A közügy pedig az, hogy mindenkinek joga van olyan nemi identitáshoz, amit választ. Ha nem zavarnak vele senkit, akkor nem is lehet gond. A biszexualitás esetében is ez a helyzet. Varnus Xavér Az Isten megbocsájt, ez a mestersége könyvében - (36-39 oldal.) - így ír erről, egy Fernandez nevű szerzőt idézve: „A biszexualitás egyik legnagyobb előnye, hogy birtokosa szexuális vágyaival követni tudja érzelmeit, bármely nemhez tartozó személy iránt lobbant is lángra. Megrontás: ez a nyakatekert és avas jogi kifejezés a nálunknál lényegesen szabadabban gondolkodó nyugati társadalmak vígjátékíróinak jó ideje kedvelt célpontja… A homo- és biszexualitás nem betegség, hanem a szexuális érzék egyik lehetősége, amely a természetnek éppoly normális variánsa, mint vörös hajúnak, avagy balkezesnek születni.”

    Így értelmezhető, hogy Faludy természetesnek tartotta biszexualitását, soha nem szégyellte, mert a szépséget becsülte, szerette partnereiben. De nem szeretett erről beszélni, hacsak nem kérdezték, mert tudta, hogy ez a téma a lényeget takarja el. Nekem azt felelte 1992-ben, amikor erre tereltem a szót, hogy a magyar közvélemény nagy része nem érett még arra, hogy megértse a másságot és még a szókimondó érzékiség ábrázolását is botrányosnak tartják. Ha figyelmesen és előítélet nélkül elolvassuk Faludy Amárhoz, a szép gazdag, művelt arab fiatalemberhez vagy Eric Johnsonhoz, a művelt, csinos volt balett-táncoshoz, élettársához írott szerelemes verseit, ha nem tudjuk, hogy férfinak írta, ugyanolyannak találnánk, mint a nőkhöz írott szerelmes verseit. Mindez azt sugallhatja, amit szexuálpszichológusok tudományos munkáikkal már régen bizonyítottak, hogy a férfi férfihez vagy nő a nőhöz fűződő érzelmek lényegében nem különböznek a heteroszexuális kapcsolatokban kialakult érzelmektől. Mindezt előre kellett bocsátanom, mert több Faludy előadásom után, nem Faludy lényegéről, műveiről, hanem, erről a másságról kérdeztek a hallgatók, tájékozatlanságukat, előítéleteiket bizonyítva. Sajnos jobban érdekelte őket ez a téma, mint a költő művei. Pedig én azt akartam bizonyítani Faludy verseivel, hogy nem ez az ő lényege. Persze, nem tagadható, a biszexualitás is hozzátartozik Faludy Én-jéhez, de költészetét csak gazdagítja, minőségét nem befolyásolja, ott pedig csak az esztétikai értékek döntenek.

   Amárhoz fűződő szerelme is a szépségről szól. A szép, gazdag, művelt, a Sorbonne egyetemet megjárt arab fiatalemberrel való meghitt együttlétükről megemlékezik 1962-ben a Pokolbeli vígnapjaim című visszaemlékezésében: „A posta bejárata előtt, pontosan a közepén , pálmafák és oszlopok között, fenn a lépcső tetején karcsú, magas fiatalember állt, fehér köpenyben, fehér nadrágban, fehér papucsban, csak nyakkendője volt világoskék, feze vörös…Az arab fiatalemberen volt valami rendkívüli: a lépcsőfokon jöttem rá, ahogy feléje közeledtem. Szépsége mellett testének arányossága tűnt fel, méghozzá nem szoborszerű arányosság, mely festményt, modellt vagy ógörög műalkotást asszociál: amikor megpillantottam, nem arra gondoltam, hogy melyik múzeumban láttam hozzá hasonlót, hanem arra hogy ez az ember az eredeti mintája, az igazi, az első példány, ahogy a természet jókedvében megalkotta, az arányok és formák azóta romlottak, degenerálódtak és torzultak, mint klisé, mely egyre kopik: de néha-néha születik valaki, aki visszaüt az eredetire.” A költő soha nem feledte Amárt, később, halála előtt így mesél róla Faludy Fannynak a Faludy fehéren-feketén című beszélgető könyvükben. „Megrettentem, amikor vagy fél órája ültünk a teaházban. S én azonnal beleszerettem, teljesen készületlenül, és is ő belém. S mégis, mindez hirtelen egészen természetesnek tűnt, vagy tíz nő után. Éreztem, hogy a világ sokkal szebb, mint egy órával ezelőtt volt… Amár figyelmeztetett, hogy irgalmatlanul elcsábít, ha feljövök hozzá, és gondoljam meg magamat, de én a szexualitást – amennyiben nem tesz kárt senkiben – mindig nagyon szép, ártatlan dolognak tekintettem.” Faludy számára oly nagy élményt jelentett Amár szellemének és testének szépsége, olyannyira, hogy az 1947-ben az Őszi harmat után című kötetében több verset szentel ennek a különös szerelemnek. Ekkor hozza nyilvánosságra férfiszerelmét, majd a Pokolbeli víg napjaim-ban is meglehetősen erotikus leírását adja fülledt éjszakai szerelmüknek.  Később is több versgyűjteményben, visszaemlékezésében is olvashatunk erről a különös szerelemről. Fontos megemlítenem, hogy Amár társaságában nemcsak egy másfajta szerelmet tanulta, hogy türelmesnek kell lenni, gyengédnek, nem kell elsietni, hosszan kell tartani, hanem a beduinok szabadságába is belekóstolt. Egy rablóvezér elmesélte kalandos életét és közben egy fontos, egész életre szóló tanulsággal is ellátta egy beduin: „Lassanként rájöttem, hogy a szabadság kiteljesedésének útja kívülről befelé vezet, - mesélte a rablóvezér - cselekvésből a gondolkodás felé, és a külvilág racionális gyönyöreivel az aszkézis spirituális, minden testi perverzitásnál perverzebb orgiáihoz.” Az Amár-szerelem Faludynál a szabadság sajátos kifejezése. A viszony talán egy évig tartott, akkor Faludy több társával és feleségével együtt meghívást kapott Roosevelt elnöktől az Amerikai Egyesült Államokba. El kellett búcsúzniuk, pedig a gazdag földbirtokos Amár felajánlotta, hogy nála lakhat, míg a háború tart. Később hallotta Faludy, hogy Amár a franciák ellen tüntetve Marokkó függetlenségéért, rendőrsortűz áldozata lett.  

Megint Valy és a válás

   Faludy megcsalásai érthetőek, mármint a költő szempontjából, hiszen Valyról kiderült, hogy nem szerette a szexet, macerálásnak tartotta, és ritkán engedte magához fiatal férjét. Ráadásul házsártos, veszekedős, sőt verekedős is volt. Faludynak aztán persze Amerikában is akadt liezonja. Erről a Hitler haláláról című verséből értesülünk. Egy szép ápolónővel, Eleanorral szeretkezik a nő lakásán, New Yorkban éppen, mikor hallja az örömhírt, amit már régen várt:

„Tánczene helyett a bemondót hallom:

    „…Hitlert, azaz szénné égett porát,

a Reichkanzlei kertjében tegnap déltájt

    találták meg  a szovjet katonák.”//

Eleanor a hajamban turkál. Lábát

   kitárja és halántékomra fonja.

Fülemben déli tengerek zenélnek.

    Arccsontomon tejeskalács combja.

Ajkamat rápréselem szemérmére

   s úgy fúrom bele boldog nyelvemet,

mint udvarló nyomja az ajtóprésbe

    a rózsaszín levelet.”

  Itthon sem javult házasságuk. Valy elviselhetetlenségéről a Pokolbeli víg napjaim című könyvéből egy tragikomikus jelenetből értesülünk, amely külön humoreszk gyanánt is megállja helyét. Ritkán olvashatni ilyen jókedvű, iróniával megírt szomorú-vidám történetet. Karinthy is megdicsérné érte Faludyt. Ez már hazajövetelük után történt - aminek azt a címet lehetne adni:

   De te nem vettél nekem kalapot. Sajnos megint nem tudom olyan szellemesen elmesélni a történetet, mint a költő, ezért azt ajánlom, olvassák el a könyv 246-247. oldalán található kacagtató, tragikomikus sztorit. Ebből megérthető, miért hidegült el a költő feleségétől és keresett máshol vigaszt. Egy éjjel, amikor a költő éppen egy színdarabon dolgozott, bejött a felesége és kérdőre vonta, hogy miért nem vett neki kalapot. Mire Faludy szelíden, türelmesen próbálta meggyőzni, hogy sok kalapot vett már neki, de Vali üvöltött, zengett a ház, kötötte az ebet a karóhoz és órákig veszekedett vele: de te nekem soha nem vettél kalapot!  „Reggel a ház gazdája, aki hallotta a hangos veszekedést, arra kért: - Faludy úr – mondta – nagy kérésem volna magához. Vegyen kalapot a nejének. Sem a feleségem, sem én, sem a házmester nem tudott aludni az éjjel.” Nem tudni, ma már mennyire igaz a történet, de jó példája annak, hogy Faludy, ha valaki nagyon megsértette, azon írásaiban állt bosszút. Le is írta gyakran: „Nem fél, hogy megírom magát?” Ő még hitt a szó mágikus erejében. Nem szemrehányásként említem, nincsen jogom ítélkezni, de figyelembe lehetne venni a másik fél szempontjait is. Miközben például a hajón szeretkezett egy táncosnővel, vagy Marokkóban Amárral utazgatott a sivatagban, Valy, az első feleség valahol magára hagyva várta. Elképzelhető, hogy nehezen viselte el a költő csavargásait, félrelépéseit. Valószínűleg már Franciaországban vagy Marokkóban elhidegültek egymástól. Ennek ellenére Faludy nem hagyta el, gondoskodott róla és magával mentette az Egyesült Államokba, ami az talán az életet jelentette zsidó származású feleségének. Majd 1946-ban Valyval együtt tért vissza Magyarországra. Egyébként, már letartóztatása, 1950 előtt elköltözött első feleségétől, mert megismerkedett leendő második feleségével, a szép, okos, fiatal tehetséges újságírónővel, Szegő Zsuzsával. Valy nem akart elválni. Ki tudja, miért?  Talán bosszúból vagy számításból, ragaszkodásból?  Csak akkor bontotta fel a házasságot, amikor rájön, hogy nem mentheti meg férjét, hiába könyörög Péter Gábornak, és Faludyné néven, egy börtönviselt feleségeként nem kaphat állást és egzisztenciálisan ellehetetlenül. Sok ilyen válás volt a rákosista érában, amikor a feleség vagy a férj politikai okokból kénytelen volt elválni. Faludy azt is elmesélte, hogy Valy, aki Izraelbe költözött, még hazajövetele, 1989 után is zaklatta, követelőzött. 13 évig tartott ez a rossz házasság, a költő egyik nagy tévedése volt.

Faludy György szerelmi élete – III. rész.

„Soha egy pillanatra sem voltam magamon megbotránkozva”

Szegő Zsuzsa -  A nagy szerelem

„A boldogságot kerestem mindig.”

                 

„Húsz éve múlt. Nem hagytál el egészen:

mondataid szépségét hallatod,

galambszürke szemeddel szembe nézel

velem, ahányszor egyedül vagyok.” (200 szonett, CLXXXXIII.)

   Szegő Zsuzsa újságírónőt 1946-ban a Haladás szerkesztőségében ismerte meg, amikor régi kollégáját, Zsolt Bélát, a kitűnő írót, szerkesztőt látogatta meg. Aztán egy évvel később újra találkoztak, együtt mentek egy riportra egy Kecskemét környéki ásatáshoz.  A költő több helyen megírta, hogy megdöbbenve, csodálattal nézték az örök szerelem példáját, egy férfi és nő egymást ölelő csontvázát. Egymásra néztek és tudták, az ő „szerelmük is örök”. Amikor 1953-ban a 43 éves költő kiszabadult Recskről Nagy Imre amnesztiájának köszönhetően, nem volt akadálya, hogy elvegye feleségül a 27 éves, tehetséges újságírónőt, Szegő Zsuzsát, aki hűségesen várta, „szőkén, roppant szelídségével, mérhetetlen szerelmével”. 1954-ben megszületett fiuk, András, aki már főleg Angliában nevelkedett és 2000-ben megírta az „Apámat nem láttátok?” című tanulságos visszaemlékezését, amelyben elmeséli, persze nem olyan szellemesen, mint az apja, hogy az nem sokat törődött vele. Nem ért rá. Költő volt. Faludyék 1956 végén emigráltak, először Ausztriába, majd egy Dél-Amerikai körút után, Angliában telepedett le feleségével. Ott szerkesztette 1957-től a híres Irodalmi Újságot, 1962-ig.

   Közben felesége kihozatta anyját, akiről kiderült, súlyos rákbeteg, őt ápolta, feláldozva újságírói ambícióit, ellátta a családot és közben-közben okos publicisztikákat írt az Irodalmi Újságba. Faludy szép gesztusa, hálája, hogy összegyűjtette és közös kötetben is megjelentette Faludy Zsuzsa valóban kitűnő írásait. (Faludy György-Faludy Zsuzsa: A forradalom emlékezete és az Egy nép tragédiája, ez utóbbi könyv társszerzője volt Pálóczi-Horváth György, a kitűnő író, újságíró.) Mikor Zsuzsa eltemette édesanyját, ő maga lett halálos beteg, c és 1963-ban hosszú szenvedés után meghalt. Faludy sokszor, sok helyen nagy-nagy szeretettel írt róla, neki. Sok verset szentel az egyetlen nőnek, akit mélyen, igaz szívből szeretett. Pedig „Zsuzsa megvetette, amit testiségnek neveztek… Nemcsak unta a szeretkezés minden formáját, de undorodott is tőle.”  (Pokol tornácán, 27.l.) De Faludy elsősorban a lelkét szerette, gondoskodó türelmét, gyengédségét, okosságát és Zsuzsa kimondott kérésére kereste máshol a szerelmet.  „Engedélyt adott, hogy „lánnyal vagy fiúval kedvedre szórakozhatsz, kivéve, ha beleszeretsz.” Zsuzsa tudta ugyanis, hogy nem fekszem le senkivel, ha bele nem szeretek, tehát biztonságban érezte magát. Nem tudta viszont, hogy én is kivételezek abban a nagyon ritka esetben, ha valaki példátlanul szép és még okos is.” (Pokolbeli napjaim után, 49. l.)

Kelecsényi Éva – a tomboló, érzéki szerelem

„Imádtuk egymást, aztán menekültünk,

   mert csábított, de megborzongatott,

hogy a gyönyör gyönyörű zuhatagja

   alá fekszünk s ott leszünk semmivé.” (CLXXXVII. szonett.)

   Zsuzsa halála előtt alig egy évvel, a Pokolbeli víg napjaim angol nyelvű megjelenésének évében ismerkedett meg Kelecsényi Évával Párizsban. Viharos érzéki szerelem volt. Kelecsényi Éva 1944-ben zsidókat mentett Wallenberggel együtt, a németek megkínozták. „Komáromban egyszer kiszálltam Wallenberg autójából – mesélte Kelecsényi Éva Faludynak szeretkezés után. – A nyilasok elfogtak az utcán. Meglakolsz zsidóbérenc kurva!, ordították. Bekísértek egy házba, az egyik hadnagy kettévágta a mellemet, miközben négyen letartottak… Később találkoztam vele. Főhadnagy volt a néphadseregben… Nem jelentettem fel…Látod? Nem? Kitűnően összevarrták. Ha a tükör elé állok, nem magamat, hanem sebhelyet látom először. Talán, mert nagyon büszke vagyok rá.”    Kelecsényi Éva Szilágyi Istvánnak barátnője volt, aki a Departman of State alkalmazottja volt. Bemutatta barátnőjét Faludynak, a nő, ahogy a mesében, meglátta és megszerette Faludyt. Mivel pedig már megunta régi szeretőjét, a társaság szemeláttára kérte Faludyt, hogy kísérje haza. Nemigen csodálkoztak, írta Faludy, csak Szilágyi Pista, a megunt szerető sértődött meg. Aztán Kelecsényi Éva elcsábította. Nem volt nehéz. Egyébként Faludy nekem is elmesélte a történetet, hozzátéve, hogy mindig a nők csábították el. Két szonettben is megemlékezik erről a fülledt erotikájú szerelemről. (200 szonett, CLXXXVI-VII, 191,192. oldal) Megírta, hogy legérzékibb szeretője Kelecsényi Éva volt, akit azért nem vett feleségül, mert félt, hogy akkor a szeretkezések miatt nem marad ideje írásra, ami mindennél fontosabb volt számára. A pajzán históriát meglehetős sikamlós részletességgel írta meg a Pokolbeli víg napjaim után című könyvében (282- oldal, 290. oldal.). Magam nem merem idézni még részleteit sem, mert mikor olvastam is „pirultam”. Faludy így fejezi be a történetet: „Odahaza, mikor letettem a bőröndömet a szoba közepére, Zsuzsa alighanem észrevette, mennyire lesoványodtam öt nap alatt. – Látom jól kiráztad magad – mondta szívélyesen, és átölelt. Amitől lelkiismeret-furdalásom jelentősen megenyhült.”

„Boldog voltam, ha csak a kisujját megérinthettem…”

     Írja Faludy. Ez a kaland és a többi sem akadályozta Szegő Zsuzsát, hogy szeresse férjét, és Faludyt sem, hogy szeresse feleségét. „Boldog voltam, ha csak kisujját megérinthettem, vagy nézhettem, hogy rendez virágcsokrot, vagy hogy Andris születése utáni hónapokban nem hallja a telefont, sem az ajtócsengőt, ha a gyermek sírni kezd. De legjobban két dolgot szerettem. Egyik az volt, mikor hajnalban alvó arcának élét nézhettem, finom homlokába hulló fürtjeit. A másik ünnepségnek azt tekintettem, ha beszélgethettem vele. Nemcsak hangját találtam gyönyörűnek, hanem mondatainak szépségét és szabatosságát…” Faludy tehát elsősorban a lelkét szerette, gondoskodó türelmét, gyengédségét, okosságát és Zsuzsa kimondott kérésére kereste máshol a szerelmet.  Házasságuk utolsó két éve mindkettőjük számára szenvedés volt. A sok-sok gyönyörű, Zsuzsához írt költeménye közül is kiemelkednek a Szerelmes versek egy haldoklóhoz ciklus megrendítően szép költeményei, amelyek a szomorú szép szerelemről és az elmúlásról vallanak.

„A kavics csikorog alattunk.

Egyik kezemben kezed,

a másikkal  - ne lásd meg! – gyorsan

megtapogatom zsebemet,

hogy velem van-e a fecskendő                

s a halálos morfin-adag.

A levegő zizeg. Feljajdulsz.

Állunk a roppant fák alatt.

Kegyetlen, fekete barlangbolt

az ég is. Mindjárt rád szakad.”

 Szegő Zsuzsa hosszú szenvedés után, 1963. szeptember 22-én halt meg, Faludy 53. születésnapján, 37 évet élt. A költő soha nem feledte. Húsz évvel felesége halála után, szomorú-szépen így emlékezik:

„Ez végső búcsúnk. Réges-rég letettem

a viszontlátásról, mert lehetetlen.

A Fény ránk kétszer sose tárja ki

kapuját. Külön veszünk el a ködben.

De, míg vagyok, itt lebegnek előttem

szemöldököd kolibri-szárnyai.”

    (200 szonett, CLXXXXIII., Torontó, 1983.IX. 22.)  

Eric Johnson, a hűséges élettárs-titkár     

„Nem a génektől jön a boldogság

s nem a sors hozza el. Talány.  

Az ember ott kezdődik, mondják,

amikor túllép önmagán.”

  Faludy életének minden területén, a szerelemben is az örök újrakezdő-folytató. Nagy szerelme és hűséges társa, titkára, Eric Johnson, a fiatal és csinos balett-táncos. Észtországban, Rigában született, apja a Time című népszerű lap, gazdag társtulajdonosa. Az Egyesült Államokban végezte tanulmányit a bloomingtoni egyetemre járt, majd kiszolgálta katonaidejét Koreában. Párizsban sikeres balett-táncos lett, a híres balett-táncossal, Nurejevvel lépett fel, de megsérült és ezt a pályát ott kellett hagynia. Kalandos körülmények között ismerkedett meg Faludyval. A fiatalember a Pokolbeli víg napjaim-at New Yorkban olvasta és többször elolvasta, mivel pedig ő is kedvelte a fiúkat, valószínűleg megtetszettek a könyv azon részei is, amelyekben Faludy nyíltan és meglehetős részletességgel elmeséli Amárhoz, a csinos arab fiatalemberhez fűződő szerelmét. Elhatározza, hogy megismerkedik a költővel, és mert azt hitte, Magyarországon találja, ezért Budapestre jött, ahol a Magyar Rádió angol nyelvű adásának riportere lett. Mivel azonban észrevette, hogy állandóan követik, elutazott. Németországban, Stuttgartban, a Mercedes gyárban dolgozott, aztán a BBC segítségével Faludy nyomára bukkant. Két év keresés után, 1966-ban rátalál Máltán. „1967 februárjában ismét sürgönyt kaptam, melyet Eric Siracusában adott fel: jöhetekemaltaralatogatninagyonkivanommaratalalkozast. Ebből kivettem, hogy Eric pénztárcája nagyon sovány lehet – írja a költő a Pokol tornácán című visszaemlékezésében. Megjegyzendő, hogy itt téved a költő, 1966-ban találkozott Eric-kel, hiszen a 200 szonett-ben az Erichez írott verseket 1966-os évszámmal keltezi. Utána még harminchat évig Faludynál lakott nemcsak élettársa, hanem szellemi partnere, intézője, titkára is volt. Nyáry Krisztián az Így szerettek ők című könyvéből is tudom, hogy Eric igen kulturált fiatalember volt, latinul, ógörögül, franciául, németül, oroszul, japánul, arabul, magyarul is tudott, széles látókörű, klasszikus műveltségű  ember, akinek latinul írt versei rendszerint megjelentek a Vatikán egyik lapjában. Méltó társa volt Faludynak. Sokat tanultak egymástól. Sokat beszélgettek, és mindig volt miről, „versenyt olvastak”. „Legközelebbi barátaim – írja Faludy a Pokol tornáca című könyvében – azt mondták Ericről, hogy mindent titkon, tökéletesen megcsinál. Én inkább azt mondtam, hogy feltűnés nélkül, varázslatosan. A sótartóban mindig volt só, a kenyeres dobozban friss kenyér, a fürdőszobában szappan, fogkrém, borotvakés, az íróasztalon papír és bélyeg, a jégszekrényben hűsítő, a szekrényben frissen vasalt ing…”  

   A Kétszáz szonett 75 verse neki, róla szól. Róla, neki írta Faludy legtöbb verses vallomását. Ízelítőül, íme, egy részlet.

„Aki szerelem nélkül él, kiszárad

s gonosz lesz, mint a politikusok…

…Láttalak ma reggel

ezüst roletták rácsában hogyan

alszol: kiléptem, festő az ecsettel

a teraszra s szétnéztem boldogan…

   Ez a szerelem, Faludy - sokszor hangsúlyozta, - nem elsősorban a szép testről szólt. A költő szerint a test szépsége nem elég, kell hozzá a lélek szépsége is, a kettő szétválaszthatatlan, de a lélek az első. „Testednek csapom a szelet,/ hogy lelkedet megkapjam.” – vallja egy szonettjében. Amikor Torontóba költöztek, Eric  Faludy hazatelepült, hozta magával Ericet.

A harmadik feleség – Erényi Lili, a formális házasság

„Maradjunk jó barátok a jövőben, mint ahogy a múltban voltunk.”

                                                                             (A Pokol tornácán.)

   Jellemző Faludy jószívűségére harmadik házassága. Emlékszünk, hogy első egy ígéretnek köszönhető, nem volt jó választás, 10 évig tartott. Második házassága szerelemből köttetett, 10 évig tartott. A harmadik formális volt, csak néhány hétig vagy évig tartott, igen hasznos volt. Nem szokták emlegetni az életrajzokban, pedig, ha formális, ha nem, házasság volt. Még a jól értesült bulvárlapok sem írtak róla, sőt Nyáry Krisztián sem írt erről az Így szerettek ők című hasznos, de felületesen bulváros szerelmi gyűjteményében.  Az történt ugyanis, - ezt A Pokol tornácán című visszaemlékezés-kötetből tudjuk, (194-195. oldal.) - hogy 1977-ben Szász Kati, a Pokolbeli víg napjaim kitűnő fordítója, - akinek barátnője volt Erényi Lili, a Tangerban élő magyar származású szőnyeg-gyáros, - felhívta Faludyt telefonon, hogy hívja meg Torontóba és vegye formálisan feleségül barátnőjét. Így Lili nyolc napon belül angol útlevelet kap, és nem kell többé a főminiszterektől segítséget kérnie a ki-be utazáshoz, s így szabadon jöhet-mehet. Faludy megfogadta Szász Kati tanácsát, házasságot kötött Lilivel a torontói városházán, de előtte megállapodtak, hogy Lilinek semmi követelése nem lehet Faludyval szemben. Aztán néhány hét vagy év után elváltak. Cserébe Lili minden évben meghívta magához Faludyt és Ericet Tangerba. 1978-ban egy évet töltöttek vendégségben. Nem is annyira e házasság leírása kedves, pajzán Faludy történet, mint inkább a néhány oldallal előbb leírt történet. (A pokol tornácán, 120-121 oldal.) Ugyanis, Erényi Lili már a Valytól való válás után is reményekedett, hogy hozzámegy Faludyhoz, aztán mikor Szegő Zsuzsa, meghalt, elhatározta ismét, hogy feleségül megy Faludyhoz. Ezért szövetkezett Szász Katival, hogy szervezze meg a találkozót. Meg is látogatta Lili, a költő ímmel-ámmal lefeküdt a nővel. Igen ám, de akkoriban még tartott a Kelecsényi Évával a tomboló szerelem, és különben is, Faludy szerint Erényi Lili nem vehette fel a versenyt Évával. „Nem veszem el ezt a hisztérikus libát, - írta - mikor itt van helyette Kelecsényi Éva vidámsága, szerelme. Nem, határoztam el, nem fekszem le többé Lilivel, hiába akarja. Dosztig elegem van vajszerű löttyedtségéből, sőt nagy hálálkodásából. Az ember nem hálálkodik szeretkezés után.” Lili megtudta, hogy Kelecsényi Éva a vetélytárs. Egy ideig elégedetlenkedett, aztán megállapodtak, hogy barátok lesznek, Faludy minden évben elviszi hozzá fiát nyaralni Tangerba.                

Eric-kel Torontóban 1967-1989 és Budapesten 1989-2002 között

   „A magyar társadalom sznobságával, prűdségével és mérhetetlen konzervativizmusával a melegeket a társadalom kirekesztettjévé teszi…”    

                             (Varnus Xavér: Isten majd megbocsájt, az a mestersége.)

   Az Erényi Lilivel kötött formális rövid házasság nem veszélyeztette Eric helyét. Eric több fajta munkát elvállalt, hogy a kezdeti anyagi nehézségen túl legyenek. Takarító volt egy takarítási cégnél, szállodában portás, egy számítástechnikai cégénél szervező, a torontói egyetemen sportosztályvezető. Faludy még 20-30 évvel ismeretségük után is rajongó szerelemmel, szeretettel írt élettársáról, aki titkára is volt, szellemi társa.  Ahogy Varnus Xavér írja, Kanadában, Torontóban a homoszexuálisokat és biszexuálisokat nagy türelemmel és szeretettel vették és veszik körül. A polgármester is részt vesz a melegek felvonulásán. Kanada egy szabadabb, toleránsabb társadalom. Ott természetesnek vették, hogy Faludy élettársi kapcsolatban él Erickel. Erről a toleranciáról beszélt nekem Faludy György és írt Varnus Xavér. (Isten majd megbocsájt, ez a mestersége, 64-65. oldal.).  Tanulságos idézni belőle:  

   „A kanadai törvényhozás és a bíróságok napról-napra bontják le a diszkrimináció vasfüggönyének utolsó darabjait: a szexuális aktusok korhatára mindenfajta nem (vagy egyneműség) esetén 14 év lett, az azonos nemű párok törvényes kapcsolatokat köthetnek, gyermekeket adoptálhatnak, s furcsa módon még nem nyílt meg az ég, tűzzel-kénnel nem pusztult el e nép, sőt a látszat szerint vidámabban tekint a jövőbe, mint a dühödten erkölcsös európai demokráciák. Néhány héttel ezelőtt Kanada összes nyilvános helyén kifüggesztették az új törvény szövegét: „Aki tanúja vagy szenvedő alanya minden olyan szóbani, írásbeli vagy tettleges megnyilvánulásnak, amely a bőrszín, az állampolgárság, az etnikai hovatartozás vagy a szexuális beállítottság ellen irányul, haladéktalanul jelentkezzen a legközelebbi rendőrnél.” Szóval, egy ilyen ország után jobb lenne, ha Kelet-Európa műkedvelő demokratái nem tartanának nekem több mesedélutánt az emberi szabadságról. A magyar társadalom sznobságával, prűdségével és mérhetetlen konzervativizmusával a melegeket a társadalom kirekesztettjévé teszi…”

   Eric igen fontos szerepet töltött be Faludy életében. Halála előtt a költő elmondta, hogy az ő gondoskodása nélküle nem érte volna meg a magas kort. De akármilyen fontos is volt Eric, nem tudott versenyezni a nála csaknem negyven évvel fiatalabb, csinos és szép nő-vetélytársával. 2002-ben a költőnél 65 évvel fiatalabb, huszonhét éves Fanny elfoglalta helyét. Nagy a valószínűsége, hogy megsértődött, ezért utazott el. Ő volt ebben a történetben az igazi vesztes, az örökké hűséges Eric, aki 36 évét áldozta fel. Egy költőre pazarolta minden energiáját, akit szívvel és ésszel egyaránt szeretett. Talán a Faludy életmű szegényebb lett volna nélküle. A Faludy Fehéren-feketén című könyv egyik beszélgetésében Fanny megkérdezi férjét, mintha nem tudná:  

   „ - Mit gondolsz, miért hagyott el bennünket?- A dolog nagyon összetett – válaszolta Faludy.  Először is diagnosztizált csontrákja volt agyi methastasissal, (áttéttel). Valamint, amíg tartani tudta magát, látni akart pár olyan országot, ahová én már nem tudtam elkísérni öregen: Indiát, Nepált. Szerette volna látni Törökországot, ahol annyi boldog évet töltöttünk, és szerette volna látni Rigát, (szülővárosát) is. Ezen kívül biztos vagyok benne, hogy a terhünkre sem akart lenni, hiába is kértük maradásra.”  2002-ben Indiába, majd Nepálba utazott, Katmanduba, ahol szállodai szobájának ablakai a Himalájára néztek. 66 évet élt. Öngyilkossága előtt szétosztotta vagyonát. Az ottani, buddhista szertartás szerint temették. Ő hitt a túlvilágban. Vajon, mit mond majd Eric Faludynak, ha találkoznak?  

A negyedik feleség, Kovács Fanny  – 65 év korkülönbség és kulturális különbség

„Maradj énvelem. A mindenségben nincsen értelem.”

„Hatvanöt év korkülönbség. Remegtem

a rémülettől. S mégis átadom

magamat néked. Megőrültem, mondják.

Jeges lúdbőr futott le hátamon.” (Két szonett.)

   Kovács Fannyt, a későbbi, negyedik feleségét akkor ismerte meg, amikor a fiatal, 1974. december 3-i születésű, 27 éves „költőnő” kéziratot vitt hozzá. Állítólag, meglátták és megszerették egymást. Kovács Fanny így nyilatkozott erről még a költő életében a Maxima című lap munkatársának, Zentai Marinak:

   „Hogyan szerettél bele?

Miután középiskolás koromtól öt verseskötetem jelent meg, gondoltam egy nagyot és felpofátlankodtam hozzá, hogy nézze meg a legutóbbi összeállítás francia változatát. Láttam, kétségbeesetten figyel, megint rátör valaki, kizökkent a munkából, ugyanis egy fordításon dolgozott. Tudta, ki vagyok, és nemigen akart elengedni. Mindenféléről beszélt, és ahogy mozgott a lakásban és kis hímzett fehér ingben, fekete nadrágban, éreztem, beleszerettem. Olyan hatással volt rám, hogy amikor elmentem tőle, le kellett ülnöm egy padra. 2002. február 4-e volt. Márciusban megbetegedett, és amikor felépült, randevúra hívott…”     Ezután gyorsan ment minden. Talán gyanúsan gyorsan? Van ilyen? Minden lehetséges és az ellenkezője is. S habár Faludy eleinte nem akarta elvenni Fannyt,  mégis  a lehetetlen győzött, hamarosan megtartották az eljegyzést, majd az esküvő is megesett. Nagy szenzáció lehetett ez, akkoriban erről csámcsogott a magyar bulvársajtó. Mint mikor az öreg Jókai elvett egy fiatal színésznőt, Nagy Bellát. Én inkább a jó oldaláról igyekszem megítélni Kovács Fanny rövid házasságát. Hiszen mégiscsak legfontosabb a mű, az, hogy ott bábáskodott Faludy könyveinek kiadása körül. Fontosak beszélgető-könyvei, még akkor is, ha megszerkesztetlenek, és közhelyes kérdéseket tesz fel, a válaszok, viszont Faludyasan okosak, szellemesek, és ez a lényeg. (Pokolbeli víg óráink és a Faludy fehéren-feketén.) Hasznos művek ezek, új adalékokat szolgáltatnak, hogy „bepillanthassunk költő külső és belső életébe”. Megérthetjük, még ha néhány válaszával nem is értünk vele egyet. És fontos, mert e beszélgetésekből talán megismerhetjük, a „riportert”, a negyedik feleséget is, akit ugyancsak sokan igaztalanul, durván támadtak, mert hallgatott a szívére. Vagy esetleg arra, hogy egy híres, okos emberhez megy férjhez? Támadták feltűnési viszketegségéért, kapzsiságáért. Ki tudja, mi volt az igazi indíték? Kinek van joga ítélkezni? Hogy mi történt ebben a házasságban, csak az irodalomtörténet szempontjából érdekes. Az azonban fontosabb, hogy Faludy Kovács Fanny nagy szolgálatot tett az irodalomtörténetnek, a jövendő Faludy életrajzíróknak, hogy a költő csevegéseinek egy töredékét megmentette az utókor számára. Hogy pénzért tette? Na, és!? Aztán újabb botrány borzolta a kedélyeket. Egy lakásbotrány, mert a fővárosi önkormányzata csak addig utalta ki használatra a budapesti, Szent István körúti nagy lakást, míg a költő él. Aztán tovább borzolta a kedélyeket és a házmester-lelkűeket, hogy Faludy és felesége meztelenül fotóztatta magát egy bulvárlap fotóriporterével. A képekről egy meztelen, aszott aggastyán és egy meztelen, életerőtől duzzadó, szép fiatal nő különböző pózokban néz szembe velünk. A fotókat, - amelyek egyébként valóban művésziek - Faludy szép szerelmes versei illusztrálják. A szép versek hatását elnyomja a szomorú látvány. Egy öreg, aszott test, az öregség és a szépsége teljében levő fiatal nő kontrasztja. Amikor néztem, az elmúlás tragédiája járt eszemben. Inkább sajnáltam az öreg Faludyt. Ízléstelennek tartottam, aminek semmi köze az irodalomhoz. De talán nem vagyok eléggé megértő?

   Hogy ez a házasság milyen volt? Azt a Faludy házaspár sokszor elmondta a nyilvánosságnak: Faludy szerint is boldog.

„De élvezed és én is élvezem

a lehetetlent. Maradj énvelem.

A mindenségben nincsen értelem.” (Két szonett.)

   Kívülről szemlélve talán érthetetlennek tűnik a költő negyedik házassága. De akárhogyan is vélekedjünk erről, élete végén ismét megkóstolhatta az égi és talán a földi szerelmet is, és időnként az asszonyi gyengédséget, jóságot, és nem utolsó szempont, hogy volt mellette valaki, aki imádta, csodálta őt, akit simogathatott, akivel beszélgethetett, akinek diktálhatott, aki ápolta. Fanny megszenvedhette a házasság kezdeti gyönyörű élményeit. Faludy Kovács Fanny igyekezett átvenni Eric szerepét, habár nem volt annyira művelt, olvasott. Titkára, mindenese lett a költőnek, sokat utaztak, író-olvasó találkozókra jártak, a barátok rendszeresen összejöttek beszélgetésre Faludy lakásán. Az más kérdés, hogy sokakat, akik nem tetszettek Fannynak, állítólag távol tartotta a költőtől, de ez talán a fiatalok közti házasságoknál is jellemző. A legtöbb feleség ki akarja sajátítani a férjét. A házasságuk első része, mint majd minden házasságé, boldog időszak volt, az utazásoké, a társaságba járásoké, a szerepléseké, a hosszú beszélgetéseké, az együtt munkálkodásé. Az utolsó másfél év azonban a betegségé volt, nehéz lehetett mindkettőjüknek. Hiszen a halál közelségében soha nem könnyű. A halálos betegségre, a halálra nem lehet felkészülni. Gondoljuk meg, Faludy-Kovács Fanny alig múlt 31 éves, tapasztalatlan volt.  Mit tudhatott arról, hogyan kell egy magatehetetlen embert ápolni? A költőt ápolni segítő Milanávics Danica tanúsága szerint, ha nehezen is, igyekezett helytállni és ha kimerült, előfordult, hogy az italba menekült. De ott volt a költő mellett az utolsó időkben is. Hogy idegileg megsínylette? Ez természetes. Ismétlem, nem volt felkészülve ezekre a tragikus időkre. Még akkor sem, ha édesapja és Milánovics Danica is segítette. (Milánovics Danica: Faludy György utolsó éve).

   Szívszorító az utolsó éjszaka leírása. „2006. szeptember 1… szeretném elfelejteni a rettenetes éjszakát – írja Danica – Fannynak éjjel még át kellett kötnie a másik karba az infúziót. Gyurka már eszméletlen volt, mereven nézte a plafont… Szeretném elfelejteni azt a rettenetes éjszakát. Gyurka haját, arcát simogattuk, de nem tért magához. Haldoklott. Mi ilyenkor a teendő? Kinek mi a felelőssége egy ilyen helyzetben. Fanny ott aludt mellette ezen az éjszakán is. Én az egyik szobában az emeleten, Fanny édesapja és Jancsi a másik szobában. Nem sokat aludtunk. Faludy állapota reggel is változatlan volt. „Ébredj Gyurikám!” – kérte tőle Fanny, de ő akkor már minden jel szerint más dimenziókban létezett… már nem volt segítség, Fanny délután négy körül sms-ezett: Gyurka meghalt.” 

   Így ért véget Faludy negyedik házassága és élete. 1910. szeptemberben 22-én született, 2006. szeptember elsején halt meg, 21 nap múlva lett volna 96 éves. Hogy mi történt ezután Faludy György műveivel, az közügy. Hogy mi történt, mi történik Faludy Kovács Fannyval, az már az ő magánügye. Nem lehet könnyű a Faludy-feleség terhét viselnie, súlyos, embert próbáló örökség, még a nála erősebb lelkű embernek is. De talán kárpótolta a nehézségekért, hogy négy és fél évet élhetett egy okos, művelt, népszerű költővel, akitől rengeteget tanulhatott. És tanulhat többet is, ha elolvassa újra meg újra Faludy könyveit és Faludy kedvenc íróinak műveit. Akkor pedig ismét együtt lehet a költővel, képzeletben felidézheti, beszélgethet vele, hiszen az olvasás beszélgetés és az olvasással egy hosszú életre szóló programja lehet.             

Irodalom: 

Francois Villon balladái. Faludy György átköltésében. A szerző magánkiadása, 1937.

Faludy György: Pompeji strázsán. Officina, 1938.

Faludy György: Őszi harmat után. Officina, 1947.

Francois Villon balladái. Faludy György átköltésében. Magyar világ, 1988.

Faludy György: Pokolbeli víg napjaim. Magyar világ Kiadó, 1989. 

Rabelais-Faludy: Pantagruel I. Jate Kiadó, 1989.

Faludy György: 200 szonett, Magyar Világ Kiadó, 1990.

Faludy György: Dobos az éjszakában. Magyar világ Kiadó, 1992.

Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Hitel, 1992.

    (Lásd. Pálóczi Horváth György életrajza a 243., Faludy életrajza: a 110. oldalon.)   

Rabelais-Faludy: Pantagruel II. Magyar Világ Kiadó, 1993.

Faludy György: Versek, Magyar Világ Kiadó, 1995.

Varnus Xavér: Isten majd megbocsájt, az a mestersége. Aquincum Archive,    1996.

Faludy György: Pokolbeli napjaim után, Magyar világ Kiadó, 2000.

Magyar Odysseus. Faludy élete képekben. Pomogáts Béla előszavával. Glória, 2000.

Pomogáts Béla: Faludy György. (Biográfia.) Glória, 2000.

Faludy György: Viharos évszázad. Forever Kiadó, 2002.

Faludy Kovács Fanny: A szerelem jogán. Forever Kiadó, 2002.

Faludy György: A század vallomásai. Villon, 2003.

Faludy György: A Pokol tornácán. Alexandra, 2006.

Faludy György-Faludy Zsuzsa: A forradalom emlékezete, Alexandra, 2006. 

Faludy György-Faludy Kovács Fanny: Faludy György fehéren-feketén. Alexandra Kiadó, 2007.

Faludy György-Faludy Zsuzsa-Pálóczi-Horváth György: Egy nép tragédiája, Alexandra Kiadó, 2007.

Milánovics Danica: Faludy György utolsó éve. világóceán Kiadó, 2007.

Faludy György-Faludy Kovács Fanny: Pokolbeli víg óráink, 2010.

Blénesi Éva: Olvass, bolyongj, szeress. A humanista Faludy önteremtése és világteremtése. Irodalmi Jelen Könyvek. 2011.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők. 2014.