Bizonytalanok bizonyossága

  Mostanában sokat beszélnek kissé /le/sajnálkozva a politológusok és politikusok, meg közemberek a bizonytalanok bizonytalanságáról. No, persze, hogy sajnálják, mert tudják, hogy a politikus legitimációjához szükség van a szavazókra, a politológusnak és közéletieknek pedig arra, hogy beszélhessenek a politikáról, ami szerintük nagyon fontos. És mi lesz akkor, ha lakosság többsége rájön, hogy csak négyévente egyszer kell, mint kellék? Szerintem pedig túl becsülik magukat a politikusok. Fontosabbnak tartják magukat, mint amennyi megilleti őket.  A bizonytalanok nem bizonytalanok. Ők úgy érzik, ők a tudatos nem-szavazók, a joggal gyanakvók. Tudatosan tartják távol magukat a politikától, a közélettől, mert tudják, hogy minduntalan becsapják őket és nem akarnak újra lépre menni. Úgy érzik, nincs párt, nincs társadalmi csoport, amely az ő érdekeiket védené. Úgy gondolják, „magának rág, mind, aki rág”, ez az önzés társadalma. Kocsmai szóhasználattal: itt mindenki lop, csal, hazudik.  A bizonytalanok tehát tapasztalataik miatt bizonyosok, gyanakvásuk oka az általános bizalmatlanság, amely – úgy érzik – sorozatos átveretéseikre való reagálás.  A politikusokra és a bankárokra úgy gondolnak, mint szükséges, vagy szükségtelen rosszra, de mindenképpen rosszra, akik megkeserítik életüket. Hogy igazuk van vagy sem, arról az okos közgazdászok és politológusok vitatkozhatnak, de az tény az tény, így gondolkodnak sokan ebben az országban. Ím itt vagyunk, gyanakvón s együtt – írta József Attlila. A politikus, a bankár az úgy nevezett kisemberek számára, akiket szokás volt honpolgárnak, elvtársnak, lakosságnak, állampolgárnak, embernek, szólítani, a hazudós juhászt jelenti a politikus és a bankár. Ismerik a tanulságos mesét? A hazudós juhász addig-addig riogatta a falu népét, jön a farkas, jön a farkas, hogy mikor valóban jött, a juhász hiába figyelmeztetett, a falu nem hitt neki.
  És mindennek oka a bizalmatlanság.  „…ha egy társadalomban széleskörű a bizalmatlanság, ez valamiféle adó formájában  a gazdasági élet minden területét sújtja, s ezt az adót azoknak a társadalmaknak, amelyekben a bizalom magas fokú, nem kell megfizetniük.„ Francis Fukuyama amerikai filozófus állítja ezt Bizalom című könyvében. (Európa Kiadó 1997., 48-49.o.). Arról is ír, hogy természetesen azokban a társadalmakban, ahol a bizalom szintje alacsony, ott közgazdaságilag is sokba kerül a bizalmatlanság, mert hiszen a jogi apparátus természetesen pénzbe kerül.  Folytatva az idézetet: „Azok az emberek, akik viszont nem éreznek bizalmat egymás iránt, végül is csak akkor tudnak együttműködni, ha mindenre pontos szabályok, előírások vannak, amelyeket meg kell tárgyalni, jóvá kell hagyni, érvényre kell juttatni, esetleg peres úton, néha kényszerítő eszközök igénybevételével” Mindezt azért idéztem, hogy bizonyítsam olvasóimnak, az állítólagos bizonytalanság, azaz a tudatos politikusokkal való szemben állás, a politikai passzivitás alapja a társadalmi bizalmatlanság. Fukuyama azt is írja, hogy a modern polgári demokráciákban az egyik párt a választások előtt nagyobb bizalmi tőkét halmoz fel, mint a másik, vagyis többen bíznak eredményességében, mint a másikban. Rendelkezik bizonyos mennyiségű bizalmi tőkével és a „zemberek” – ezt az új politikai zsargont én is használom most Fidesz után szabadon – rájuk szavaznak. (Ez az Emberek, zemberek megszólítás is megér egy misét. Nyilván az emberek átlátnak a szitán, tudják, hogy a polgárról, a polgártársról azért váltottak a politikai kommunikátorok, manipulátorok az Emberek kifejezésre, mert udvarolni akarnak annak a rétegnek, amelyet aztán ki akarnak használni.) A bizalmi tőkét meg lehet szerezni őszinteséggel és hazugsággal és ígérgetéssel. De mert tudják, hogy az őszinte politikus bukásra van kárhoztatva és már eléggé olvasottak ahhoz, hogy legalább egy könyvet olvastak: Machiavelli Fejedelem-ét, hazudnak rendületlenül, és amikor nem hazudnak, a zemberek, már azt sem hiszik el. A választások ideján mindenki tudja, olyasmit ígérnek, amit nem lehet megvalósítani. Ez ma már velejárója a választásoknak. A másik párt tagjainak rágalmazásával, lejáratásával, - ebben nagyon jók vagyunk, mi magyarok is – igyekeznek bizalmatlanságot kelteni a rivális ellen. Aztán megnyeri a választást a többet hazudó, többet ígérő, a jobban rágalmazó, az ügyesebben manipuláló és mert nálunk, inkább leváltanak, mint voksolnak egy párt mellett, győz az ügyesebben manipuláló. De a „zemberek”, még, ha látják is, hogy hazugságokkal etetik őket, inkább reménykednek, hátha, hátha most végre betartják szavukat. Mert ilyenek a zemberek, hinni akarnak. Különben is az egész kommunikáció arról szól, hogy egy öntudatos állampolgárnak kötelessége elmenni, szavazni. Ez a hatalmi elit érdeke, és mert a média az elit kezében van, ezt sulykolja.  És a zemberek elmennek szavazni. De bárkire szavaznak, csalódniuk kell, mert ebben a mai szisztémában egyik párt sem tudja megvalósítani ígéreteit. Így a félrevezetettek, megvezetettek legitimálják őket, és a választások után rájuk hivatkoznak, de akkor már nem érdekli őket, mit gondolnak szavazóik. Hazug, féligaz kommunikációval igyekeznek elfedni bal- vagy jobbfogásaikat. Aztán eltelik egy év és „az istenadta nép” úgy érzi, megint átverték.
   Ha most azt várják, hogy szidjam a politikusokat, a politikai-gazdasági elitet, tévednek. A politikai-gazdasági elit tagjai nem elvetemült gazemberek, mint sokan gondolják, igen helytelenül. Ők nem független, önállóan gondolkodók, nem személyiségek, hanem MÁSOLAT-EMBEREK. Másolatai egy politikai párt első emberének, és mert ezzel tudnak egzisztenciális előnyökhöz jutni, úgy cselekednek és úgy gondolkodnak, ahogyan azt a pártjuk elvárja tőlük. Ezért MÁSOLAT-EMBEREK. De ők nem tudatosan viselkednek így, hanem a hatalmi-politikai struktúra, és természetük, jellemük sem engedi őket másként, ha úgy tetszik tisztességesen viselkedni.
  Itt egy pillanatra álljunk meg. Miért írtam, hogy ilyen a természetük, jellemük? Azért mert úgy érzem, és talán nem messze járok az igazságtól, hogy ennek a politikai-gazdasági elitnek erősen viszonylagos az erkölcsi felfogása, azt is mondhatnám, szituáció-erkölcsűek. Úgy gondolják sokan közülük, hogy nekik járnak a kiváltságok. Amire a kocsmában persze „a tudatlan nép”erre azt mondja: tudod, mi jár nekik?... Ezek az urak, hölgyek – már le sem merem írni, hogy honatyák, honanyák, mert annyira nevetséges – hiszen mindenki tudja, csak ők nem, hogy nem a népért, hanem a népből élnek. El tudják magyarázni, hogy nekik joguk van szolgálati lakáshoz, vagy lakástámogatáshoz, mint például ’Dajcs’ úr, aki ötszázezerért bérelt lakást a mi pénzünkből, vagy az előző köztársasági elnök, aki házat kapott, mert az úgymond jár neki, és sorolhatnám, az erkölcsös vérszívókat és közben erkölcsi prédikációt tartottak a televízióban, a nyilvánosság előtt a tisztességről. Ilyenek voltak a végkielégítéses menedzserek, a szolgálati autót használói, szolgálati telefon használói stb. és ugyenezek, ha béremelésről volt/van szó, a pénzhiányra hivatkoztak, hivatkoznak.
  De szerencsére, az úgynevezett demokrácia arra is jó, hogy a pártok lejárató kampányaik közben, elmondják egymásról, hogy mindegyiknek saját maga felé hajlik a keze. Így aztán elérik, hogy a zemberek az egész gazdasági-politikai osztályt önzőnek tartsa. A bizonytalanok fel nem foghatják, ha meglehetősen nagy fizetésük van a vezetőken, miért nem a saját kocsijukat használják, miért nem a saját maguk házában laknak, miért nem maguk fizetik a benzint, stb… A politikai elit tagjai – néhány kivételtől eltekintve - olyanok, mint a macskák, akik ösztönösen Whiskast esznek. Ha pedig ösztönösen viselkednek, nem lehet őket felelősségre vonni. Mint ahogy a macskát sem. Azt kell mondanom, hogy a Magyarországon kialakult politikai-hatalmi struktúra nem is enged más cselekvési lehetőséget számukra. Ha valamelyik politikus normálisan kíván viselkedni és azt mondja, én a saját kocsimat használom, megdumálják a többiek, hogy neki jár a szolgálati kocsi. Bizony igaz, hogy a lét határozza meg a tudatot. A struktúra alakítja az emberek cselekedeteit, és nem az emberek a struktúrát. Számtalan becsületes képű fiatal politikus változását figyelhettük meg az elmúlt húsz évben. A nyílt tekintetet, a sunyi, ravaszság váltotta fel. Meghíztak és megromlottak. Magyarországon az általános bizalmatlanság-struktúra és félelmen alapuló struktúra határozza meg a társadalmi és mindennap életben a zemberek életét, a politikusokét, vállalkozókét szintúgy, minden szinten. Nemrégiben láthattuk a Biszku elvtársról szóló filmet. Biszku a szemünkbe vágta, hogy az erősebb kutya baszik. De nehogy azt higgyék, hogy a mostani politikusok nem így gondolkodnak, és nem így tesznek. Aki nyer, mindent visz, még ha hamiskártyás is. Vannak ugyan törvények, de nálunk a törvények mellett vannak szokásjogok, amelyek mintegy felülírják a törvényeket, az erősebbek szokásjoga. A fejletlenebb társadalmakban igyekeznek törvények szerint uralkodni, nálunk a törvényeket hozzáigazítják a szokásjoghoz, az erősek által kialakított szokásjoghoz. És ezt a bizonytalanok  bizonyosak tudják és évszázados igazságokat fogalmaznak meg egyszerűen, tömören az erősebb kutyáról, meg, hogy a széllel szemben nem lehet…ne szólj szám, nem fáj fejem… vagyis, mindez azt bizonyítja, hogy az egyének és csoportok igyekeznek ehhez a struktúrához alkalmazkodni. Ebben a mi szép új világunkban nem a jólét csurog lassan lefelé, ahogy okos közgazdák mondják, hanem a félelem és a szorongás, a bizonytalanság. Ki-ki természete szerinti taktikát választ. Azt mondhatom, hogy ki-ki csak megalkuvásának, bűneinek mértékében különbözik a másiktól.
  Köztudott, nálunk természetes, hogy az ember meghunyászkodjék, kompromisszumot kössön, megalkudjon a túl-hatalommal rendelkező hatalom előtt, – ki-ki válassza, a magára illő kifejezést - mert tudja, tapasztalja, hogy a hatalommal rendelkező, tisztelet a kivételnek - visszaélhet erőfölényével - és senki, az új alkotmány pedig pláne nem védi meg. Sőt az új alkotmány még inkább kiszolgáltatja a kisembert a hatalomnak. A rendszerváltás óta például folyamatosan kurtítják a munkavállalók jogait. A balosok ravaszul fű alatt tették helyére a melóst, a mostani jobbosok, folytatva a 98 és 2002 közti ámokfutásukat, erőszakosan, nyíltan megmondják az őszintét, bele a melós szemébe, aki éppen megválasztotta, majdhogynem azt mondják, kuss. Ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a középosztályt kell támogatni. Tehát nem azt a többséget, amely őt megválasztotta, hanem a kisebbséget, amely nem a többségért, hanem a többségből él. Ha védve társaid érdekeit felvonulsz és tiltakozol, akkor olyan helyzetet teremtenek, hogy elhagyd érdekvédelmi állásod, felmondják a szakszervezet irodáinak bérleti szerződését, ha felvonulsz, kiderítik, hogy törvénytelenül tiltakoztál. És kiderítik, hogy nagymamád kommunista vagy fasiszta volt. Tehát a melósnak, a beosztottnak nem marad más választása, vagy utcára vonul, törvénytelenül, vagy alkalmazkodással védekezik, úgy tesz, mintha egyet értene a főnökével, hiszen otthon családja van, akiket el kell tartani. Sőt egy idő után az egyszerű kompromisszumából, szinte észrevétlenül kialakul a szolgai, alattvalói magatartása és még tovább is fejleszti. Tudja ugyan, hogy főnöke – többnyire - haszonleső nagy marha, nem ért a szakmájához, de még dicséri is. Így kialakul a Polonius-féle talpnyalók hada a társadalom minden szintjén, hiszen a talpnyalás igenis kifizetődő, csak a szegény Hamlet által leszúrt hízelkedő Polonius fizetett rá. A politikusok többsége, még ha tönkre is tették az országot, megússzák. Mi bizonytalanok biztosak vagyunk abban, hogy csak a mesében és az irodalomban győz az igazság. Ezt mindenki tudja, és hogy ne felejtsék el, erről tesz a hatalom, és tesz az un. demokrácia, amit inkább nevezhetnénk democsokráciának, mert a politikai és gazdasági leit számára fontosabb egyéni és pártérdekeinek megőrzése, ha beledöglik a köz, akkor is. Sajnos, sok-sok Polonius lepte el a társadalmunkat. És a Poloniusok nem bíznak már egymásban sem. Pártokba szerveződnek. Pártharcolnak és közben az ország helyzete romlik. Ahogy a munkahelyeken kitermelődik a szolgafajta, úgy a társadalom minden szintjén. A politikában leginkább, mert ott a rossz teljesítményt sokáig el lehet hazudni kommunikációval. És ezek a kiszolgáltatott, lelkileg megnyomorított emberek a demokrácián alapja, ők választanak. El lehet tőlük várni, hogy jól válasszanak?!
  A pártokban, a közigazgatásban a szakértelem csak másodrendű, az elsőrendű a szolgai alázat. Minden párt kitermeli a maga szolga-mentalitású mamelukjait. A jobb ízlésű, a műveltebb, az okosabb emberek pedig távol tartják magukat a politikától, mert tudják, hogy a politikában jobban érvényesül a talpnyaló, mint a valódi tehetség.
  Egy alkalommal interjút kellett készítenem egy politikussal arról, lehet-e tisztességes egy politikus. Amikor feltettem neki a kérdést, megsértődött. Az illető a nagyhangú rendszerváltók közül való volt, volt 68-ban Mao hívő, aztán Che Guevara hívő, aztán tagja a Ceausescu pártnak, aztán emigrált Magyarhonba és megmondta, mit kell csinálnunk itthon, a leglelkesebb neoliberális volt, aztán most már balra hajlott a gerince, ha van „nekije”. De ugyanez a jelenség megtalálható balról jobbra tolódottakkal, hajlókkal is. Bibó István írja egy helyütt, hogy hazugsággal nem lehet politikát csinálni. Sajnos lehet. Ha nem más rövidtávon, de ez a rövidtáv is elég az ügyeskedőknek, hogy megszedjék magukat. Magyarországon képviselőnek lenni jó üzlet. És a pártosok azt hiszik, hogy a zemberek nem látják ezt. Hogy miközben ránk hivatkoznak, a zsebünkben kotorásznak.  
  Mindezt el kellett mondanom, mert mostanság sokat beszélnek politológusok és politikához konyító médiasztárok, és persze jobb-pártosok, meg bal-pártosok a „bizonytalanokról”. Kissé lesajnálva őket. A pártos embereknek nyilván meg van az okuk, hogy válasszanak egy csoportot és vele egy vályút, egy világnézetet, történetszemléletet, ha úgy tetszik, előítéletet. Lelkük rajta. Egyik, azt hittem, volt jó barátom, aki amolyan népfrontosként mindig minden rendszerben a győztesek között talált magának referenciacsoportot, minden párttól elfogadott kitüntetést, azt mondta: Az, hogy melyik pártot választjuk, az attól függ, melyik kocsmába lépünk először. Aztán persze vannak kocsmát váltók, akik az ingyen vagy olcsóbb moslékital, vagy whisky reményében átmennek a konkurencia italboltjába, vályújához, de lényegük megmarad, a kocsmai szellem, a pártszellem kívánta gondolkodást fogadják el. Lelkesen. Aki pedig nem tud pártszerűen gondolkodni, azt kiveti magából mindegyik párt. Pedig az igazság, a gazdaság, a társadalom nem pártszerű törvények szerint alakul. És most térjünk vissza a kezdő mondatokhoz a fentiek végig gondolása után már érthető.  
  „A bizonytalanok nem bizonytalanok. Ők a tudatos nem-szavazók, a joggal gyanakvók. Tudatosan tartják távol magukat a politikától, a közélettől, mert tudják, hogy becsapják őket és nem akarnak újra lépre menni. Ennek oka az általános bizalmatlanság. Gondoljanak a hazudós juhász meséjére. A hazudós juhász addig-addig riogatta a falu népét, jön a farkas, jön a farkas, hogy mikor valóban jött, és figyelmeztetett, a falu nem hitt neki.”
  De hát érvel a pártos: a demokráciában a pártok váltógazdasága határozza meg a politikát. Azt nem lehet propagálni, hogy ne menjenek el szavazni az emberek, hiszen akkor nem működik a demokrácia. Amire én csak nagyon tagoltan, hogy mindenki értse, csak annyit kérdezek, és ez a demokrácia jó?  Ahhoz, hogy a falu népe bízzon a juhászokban, azoknak le kell szokniuk a hazudozásról, a kapzsiságról. Persze kérdés, meg tudnak-e változni. De tudjuk, a szokás és az érdek, a pénz nagyúr. S amíg nem változnak a juhászok, addig mi, bárányok hallgatunk ugyan, de tudatosan biztos-bizonytalanok maradunk.  És végül is ha bemegyünk egy boltba, nem kell a rossz árú helyett a kevésbé rosszat vásárolnunk. Mi jó árukból szeretnénk vásásrolni. Hogy hazamenve ne bánjuk meg a vételt.